Járvány

2021.03.20. 18:46

Több nyugat-európai országban tüntettek a korlátozások ellen

A rendőrség feloszlatta a demonstrációkat.

Németországban, Svájcban, Hollandiában, Svédországban és Ausztriában is tüntettek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen szombaton.

A Németország középső részén található Kasselben összeütközés volt a tiltakozók és a rendőrség, valamint az ellentüntetők között. A tiltás ellenére ezrek gyűltek össze a belvárosban, és felvonulásba kezdtek. A tüntetők többsége nem viselt maszkot. Néhány embert előállítottak, a hatóságok gumibotot és paprikasprayt is használtak. A rendőrség tízezerre becsülte a tiltakozók számát és nagy erőkkel – vízágyúkkal és helikopterrel – volt jelen a helyszínen.

A svájci Liestalban helyszíni tudósítók becslése szerint 3-5 ezer ember vett részt egy a hatóságok által engedélyezett, csendes tüntetésen. A tüntetők közül többen nem viseltek maszkot. Néhányan transzparenseket vittek magukkal, amelyeken egyebek között az Elég volt!, A szeretet legyen kísérőtök, ne a félelem! mondatok is szerepeltek. A tiltakozók közleményükben azzal vádolták a svájci kormányt, hogy több mint egy éve túszként tartja fogva az országot.

„Ezeknek az intézkedéseknek semmi értelmük” – írták. „A lakosság veszélyeztetett egy százalékának védelme érdekében tönkreteszik a maradék 99 százalék életét” – tették hozzá.

A szövetségi kormány pénteken úgy döntött, hogy a romló járványügyi helyzet miatt elhalasztja az éttermek és a szórakozóhelyek újranyitását és a kantonok nyomása ellenére a többi korlátozást is fenntartja. A 8,6 milliós Svájcban csaknem 578 ezer fertőzöttje és 9455 halálos áldozata van eddig a koronavírusnak.

A hollandiai Amszterdamban engedély nélküli megmozdulást tartottak a korlátozások ellen, amelyet a rendőrség vízágyúkkal oszlatott fel. Az országban számos tüntetés zajlott az elmúlt hetekben, és többször történtek összecsapások. Hollandiában erőteljesen emelkedik a napi új fertőzöttek száma: a péntek reggel és szombat reggel között eltelt időszakban 7668 új esetet regisztráltak. Január eleje óta nem volt példa hasonlóan magas számra.

A svéd fővárosban, Stockholmban, valamint Göteborgban és Malmöben is utcára vonultak a tüntetők, de a rendőrség mindegyik helyszínen véget vetett a tiltakozásnak. Stockholmban két-háromszázan, Malmöben körülbelül kétszázan, Göteborgban pedig ötvenen-hetvenen demonstráltak.

Bécsben a korlátozások ellen kéthetes rendszerességgel tüntető aktivisták ismét az utcára vonultak szombaton. Mivel a hatóságok a járványveszély miatt minden tüntetést betiltottak, a tiltakozók nem tartottak központi rendezvényt, hanem kisebb csoportokban demonstráltak, főként a Hauptbahnhof (főpályaudvar) környékén. A nagy erőkkel kivonuló rendőrség feloszlatta a legnépesebb tüntetést, eközben paprikasprayt használt és nyolc tüntetőt őrizetbe vett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!