Ország-világ

2021.03.08. 20:31

Ausztriában és Romániában is megjelent a brazil vírusmutáció

Ezen fertőzöttek esetén fennáll a lehetősége az újbóli fertőzésnek.

Ausztriában, Salzburg városban hétfőn azonosították az első brazil vírusmutánst – értesült a Der Standard című osztrák napilap.

A gyanú már a férfi két héttel ezelőtti pozitív koronavírustesztjénél felmerült, ezért tovább vizsgálták a levett mintát, és hétfőn beigazolódott, hogy ő az első osztrák, aki a brazil vírusváltozattal fertőződött meg.

Hogy hol kaphatta el a betegséget, nem derült ki, a férfi nem járt külföldön, és nem találkozott olyanokkal sem, akik szabadságról visszatérve esetleg átadhatták volna neki ezt a mutánst.

A fertőzött férfi elkülönítését meghosszabbították, és mindenkinek, akivel találkozott, házi karantént rendeltek el. További esetekről nem tudnak a hatóságok.

„A brazil mutánssal fertőzöttek esetén fennáll a lehetősége az újbóli fertőzésnek, és még az sem egyértelmű, mennyire hatékonyak a különböző oltóanyagok a koronavírus ezen variánsával szemben.” – nyilatkozott az esettel összefüggésben Hans Georg Mustafa, a salzburgi Medilab laboratórium vezetője.

Salzburg városa bejelentette továbbá, hogy a korábbi 10 napról 14-re emeli a hatóságilag elrendelt kötelező karantén idejét. „Ugyan a brazil mutánssal fertőzött személyt sikerült maradéktalanul izolálnunk, a brit mutáns meghatározó jelenléte, mely már az összes fertőzés több mint 80 százalékát teszi ki, aggodalomra ad okot” – indokolta a döntést Petra Juhász, a tartományi közegészségügyi hatóság igazgatója.

Eközben Tirolban tovább csökkent a dél-afrikai vírusmutáns aránya az aktív fertőzöttek körében. Míg két héttel ezelőtt több mint 200 ilyen esetet tartottak számon, hétfőn már csak 64-et regisztráltak az összesen 1382 koronavírusos megbetegedés közül.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1910 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 476 980 pozitív esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 1522, az intenzív kezelésre szorulók 331-en vannak.

A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 19-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 8732-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 445 032.

Az INSP-t a fővárosi Matei Bals járványtani kórház értesítette arról, hogy két, koronavírusos tüneteket produkáló, más betegségekben is szenvedő bukaresti páciensnél mutatta ki a SarsCov2 vírus P.1.-es brazil mutációját. Egyikük egy 38 éves férfi, aki nem járt külföldön, és akiről nem tudni, hol fertőződött meg, a másik egy 57 éves férfi, akinek másik két kollégája is fertőzött volt, így feltételezhető, hogy tőlük kapta el a betegséget. A járványügyi vizsgálat még folyamatban van.

Romániában az új, a korábbinál fertőzőbb vírusmutációk közösségi terjedésének tulajdonítják, hogy az utóbbi hetekben ismét erőre kapott a járvány. A szakemberek egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy a brit vírusvariáns már az egész országban közösségi szinten terjed, és meghatározóvá vált Románia nagyvárosaiban.

Erről azonban nem rendelkeznek pontos adatokkal, mert csak néhány laboratóriumban, szúrópróbaszerűen végeznek úgynevezett szekvenciális tesztelést, amely alkalmas az új változatok kimutatására.

A B.1.1.7-es brit vírusvariánst eddig 272 páciensnél azonosították Romániában. Legutóbb 72 esetben mutatta ki 93 véletlenszerűen kiválasztott koronavírus-teszt alaposabb elemzése után a MedLife magánklinika-hálózat, ami több mint 77 százalékos találati arányt jelent.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!