Aláírásgyűjtés

2021.02.06. 18:00

Lettországban is sikeres lett a székely petíció

A kampánycsapat azon dolgozik, hogy minél több támogatót állítson a már befutott országokban az ügy mellé.

Nem hiába dolgozott napok óta keményen az Írdalá.hu és a Gerilla.hu kampánycsapata, néhány perccel ezelőtt a kilencedik európai uniós államban, Lettországban is sikerült összegyűjteni a kellő mennyiségű szignót a székely petíció aláírásgyűjtésének véghajrájában – írja a Magyar Nemzet.

Mint azt a lap korábban megírta, a székely petíció várhatóan érvényes és eredményes lesz, mert a szükséges egymillió aláírás már korábban összegyűlt – már 1 millió 135 ezerhez közelít az online számláló –, ráadásul most már összesen kilenc európai uniós államban – Lettország mellett Horvátországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában és Szlovéniában – sikerült elérni a jogszabályban előírt limitet.

A szignókat a vasárnap éjfélig tartó aláírásgyűjtés után ellenőrzik majd.

Pesty László, a székely petíció kampányfőnöke még pénteken lapunknak azt mondta: az utolsó órákban azokban az államokban próbálnak újabb támogatókat szerezni a székelyek ügyéhez, ahol korábban éppen csak sikerült elérni a határt, mert amikor összeszámolják a szignókat, lehetnek köztük érvénytelenek. Spanyolországban több mint 25, Svédországban 3,7 százalékkal vannak jelenleg a limit fölött, de Szlovéniából is jönnek az aláírások, köszönhetően annak, hogy Veress Hilda, a kampány operatív igazgatója személyesen látogatott el a szomszédos országba. Szlovéniában is csaknem nyolc százalékkal lépték át a határt.

Pesty László kérdésünkre beszélt arról is, hogy Litvániában látszólag szűken teljesült a cél, a balti állam 102 százalékon áll, de a kampányfőnök sejtelmesen úgy fogalmazott, hogy „ott nem lesz gond, ott vastartalékokkal rendelkeznek”.

Azért, hogy Lettországban minél hamarabb összegyűljön a kellő számú aláírás, a Gerilla.hu péntek 20 órától neves hazai művészek, zenészek és színészek részvételével kétórás élő kampányműsort tartott az Írdalá.hu Facebook- és YouTube-oldalain. Az eredmények azt mutatják, hogy a program beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert Lettország már szombat délután befutott.

A tét óriási, mert ha a 2019 májusában indult kezdeményezés érvényes és eredményes lesz, akkor egy hosszú folyamat végén a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!