Ország-világ

2020.07.15. 12:31

Két napon át kínoztak egy budapesti férfit, húszmilliót követeltek érte (videó)

Húszmillió forint váltságdíjat követeltek elrablói egy budapesti férfitől, akit csaknem két napon át kínoztak, több csontját is eltörték – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának vezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Forrás: Shutterstock

Fotó: VBVVCTND

Balotai Attila elmondta: a sértetett július 6-án hat férfi rabolta el, közülük négyet már elfogtak a rendőrök.

Az emberrablás hátterében egy eltűnt autó állhat.

A nyomozók éppen az eltűnt Ford Mustang miatt mentek ki július 7-én a sértett zuglói lakására. Azt látták, hogy a rossz állapotban lévő férfit barátai támogatják le a lépcsőn. Azt állították, hogy motorbalesetet szenvedett, de a rendőrök arra gyanakodtak, hogy a férfit valójában megverték, amit aztán megerősített a kórházi vizsgálat.

Kiderült, hogy múlt hétfőn a zuglói társasház mélygarázsában három férfi rátámadt a sértettre, autóba ültették és egy Cinkotai úti telephelyre vitték.

A garázsban úgy döntöttek, vascsővel eltörik túszuk lábát, hogy ne tudjon elmenekülni.

Ezután először 5 millió, majd 20 millió forintot követeltek tőle váltságdíjként.

Folyamatosan verték foglyukat, eltörték a kulcscsontját és szilánkosra törték az arccsontját is.

A férfi próbált pénzt szerezni ismerőseitől, de nem járt sikerrel. Elrablói számára is világossá vált, hogy esélye sincs az összeg előkerítésére. Emiatt

azt fontolgatták, hogy „eltüntetik”, ám végül szabadon engedték, egy Csömöri úti felüljáró alatt kitették.

A férfit a barátai vitték haza, a rendőrök pedig éppen akkor érkeztek, amikor kórházba indultak vele.

Négy embert fogtak el eddig, őket minősített emberrablás bűntettével gyanúsítják, két emberrabló azonosítása még tart. Időközben meglett a Ford Mustang is – ismertette Balotai Attila.

Ilyen brutális emberrablás legutóbb az 1990-es években történt Magyarországon

- mondta a főosztályvezető.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!