Járvány

2020.02.21. 22:07

Moszkvában arcfelismerő rendszerrel ellenőrzik a karantén betartását

Moszkvában az összes Kínából érkező utas fotóját és elérhetőségét rögzítik, ezt követően pedig 14 napig otthon kell tartózkodniuk.

Automatikus arcfelismerő rendszerrel ellenőrzik Moszkvában a koronavírus miatt elrendelt elkülönítés betartását – közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere pénteken a honlapján.

Moszkvában az összes Kínából érkező utas fotóját és elérhetőségét rögzítik. Az érintetteknek ezt követően 14 napig otthon kell tartózkodniuk, ahol orvosok ellenőrizhetik állapotukat és a 10. napon kontrollmintát vesznek tőlük. A kínai állampolgárokat az Interfax beszámolója szerint a rendőrök a lakóhelyük mellett a városi tömegközlekedési eszközökön is ellenőrzik.

Szobjanyin közölte, hogy eddig mintegy 2500 Kínából érkezett embert utasítottak otthoni elkülönítésre Moszkvában. A polgármester beszámolója szerint az arcfelismerő rendszer segítségével megállapították, hogy egy Kínából hazatért, koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált és emiatt kórházba küldött kínai nő lakótársa, akinek karantént írtak elő, megszegte a lakóhely-elhagyási tilalmat.

Az arcfelismerő rendszer segítségével azonosították a kórházba fektetett nő 58 utastársát, sőt, a taxist is, aki a repülőtérről hazaszállította, mi több, összeírták a vele egy házban élő több mint 600 lakót. Az ügynek végül nem lettek következményei, mert kiderült, hogy a laboratóriumi vizsgálat téves eredményre jutott, és a nő mégsem volt fertőzött.

Oroszországban eddig két fertőzöttet találtak, két kínai állampolgárt, akik azonban már gyógyultan távoztak a kórházból. Emellett a Jokohamában veszteglő Diamond Princess üdülőhajó négy orosz utasánál állapítottak meg koronavírusos fertőzést.

Pénteken az oroszországi Brajnszkban leválasztották és elkülönítették a Kijevből Moszkvába tartó utasszállító vonat egyik kocsiját, mert annak egyik utasa, egy kínai nő – aki a Moszkva által bevezetett korlátozások miatt egyébként sem léphette volna át az orosz határt – belázasodott. A vasúti kocsin 11 ukrán utas és két utaskísérő, valamint hat orosz, egy üzbég és egy kanadai állampolgár tartózkodott.

A kínai utast a brjanszki járványkórházba vitték – ahol a koronavírus-vizsgálata negatívnak bizonyult – , a többieket pedig a városi kórházba szállították.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!