tragédia

2019.09.02. 22:45

Tavaly kapott menekültstátuszt a lyoni késelő

A két nappal ezelőtt egy áldozatot és nyolc sebesültet követelő merénylet feltételezett afgán elkövetője 2018-ban kapott státuszt Franciaországban „kiegészítő védelmi jogállás” címen.

A 2020. január 31-ig érvényes, de meghosszabbítható ideiglenes franciaországi tartózkodási engedéllyel rendelkező menekült jelentős mennyiségű kannabiszt fogyasztott a támadás előtt, amely során agyonszúrt egy 19 éves férfit és további nyolc embert megsebesített a Lyon melletti Villeurbanne buszpályaudvarán.

Az afgán nemzetiségű férfi a lyoni ügyészség tájékoztatása szerint két különböző személyazonosság és három különböző születési dátum alapján is ismert a francia hatóságok előtt.

A feltételezett elkövető a francia bevándorlási és integrációs hivatal (OFII) adatai szerint

2016-ban egyedül érkezett Franciaországba, és 2018 májusban kapta meg az úgynevezett kiegészítő védelmi jogállást.

Ebben a dokumentumban az szerepel, hogy 1986-ban született.

A kiegészítő védelmi jogállást olyan személy kaphatja meg a francia hatóságok szerint, akit a helyzete nem jogosít fel a menekültként való elismerésre, ugyanakkor léteznek olyan komoly és bizonyított jelek, amelyek alapján az gondolható, hogy súlyos és valódi fenyegetéseknek van kitéve a hazájában, mint például a halálbüntetésnek, a kínzásnak vagy az élete elleni súlyos fenyegetettségnek, valamilyen fegyveres konfliktus miatt.

Az afgán támadó, mint minden kiegészítő védelmi jogállás alá kerülő személy, egyéves, meghosszabbítható ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

A dokumentuma 2020-ban jár le, ami arra utal, hogy legalább egyszer már meghosszabbították a hatóságok 2018 óta – jelezte a hivatal.

A gyanúsított 2018 óta ugyanazon, egy menedékkérőknek fenntartott szálláson élt, amelyet egyébként a tartózkodási engedély megszerzése után el kellett volna hagynia. A France2 közszolgálati tévének a szálláson lakók elmondták: erőszakos és problémás embernek ismerték a férfit, aki rendszeres kábítószer-fogyasztóként gyakran „rendezett jelenteket”, de elsősorban önmagára tartották veszélyesnek.

Nicolas Jacquet lyoni főügyész vasárnap azt közölte, hogy a terrortámadás feltételezését kizárják a hatóságok a támadó személyisége miatt, valamint olyan elemek hiányában, amelyek alapján terrortámadásra lehetne következtetni.

Az elkövető korábban nem állt pszichiátriai kezelés alatt, de a vasárnapi szakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy „vallási témákhoz köthető paranoiás őrületekkel teli pszichotikus állapotban” van.

A késsel és grillnyárssal felszerelt támadó szombat délután véletlenszerűen támadt rá emberekre Lyon egyik elővárosa, Villeurbanne buszpályaudvarán, ahol járókelők tartóztatták fel és vették el tőle a fegyvereket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!