járvány

2019.07.26. 16:50

Szaúd-Arábia megtiltotta a kongóiak beutazását az ebola miatt

A közelgő mekkai zarándoklattal indokolták az intézkedést.

A mekkai zarándoklat közeledtével Szaúd-Arábia – az ebolaveszélyre hivatkozva – megtiltotta, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságból érkező utazók belépjenek területére.

A szaúd-arábiai külügyminisztérium azzal indokolta szerdai döntését, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten nemzetközi vészhelyzetet hirdetett a kongói ebolajárvány miatt. A WHO ugyanakkor mindenkit arra szólított fel, hogy ne korlátozzák az utazást vagy a kereskedelmet.

„A zarándokok egészségének védelmében nem adunk ki vízumot a Kongói Demokratikus Köztársaságból érkezőknek” – írta a külügyi tárca.

Az elmúlt egy évben körülbelül 1700-an váltak az ebolajárvány áldozatává.

A Kongói Demokratikus Köztársaság lakosságának mintegy három százaléka muszlim. Évente több mint kétmillió muszlim vesz részt a mekkai zarándoklaton, mintegy tíz százalékuk Fekete-Afrikából érkezik. A háddzsot idén augusztus 9. és 14. között rendezik meg.

Szaúd-Arábia a 2014-2016-os ebolajárvány alatt megtiltotta, hogy a Guineából, Sierra Leonéből vagy Libériából érkező utazók belépjenek területére. Akkor több mint 11 ezer ember vesztette életét ebolában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!