abszolút többség nélkül

2019.05.10. 22:10

Megnyerte a bizalmi szavazást a görög kormányfő

Megnyerte Alekszisz Ciprasz görög kormányfő a görög parlamentben péntek este tartott bizalmi szavazást, amelyet ő kezdeményezett a konzervatív Új Demokrácia (ND) nevű ellenzéki párt nyomására.

Bár Ciprasz pártja, a radikális baloldali Sziriza nem rendelkezik abszolút többséggel a 300 fős parlamentben, további törvényhozók szavazataival együtt 153-an szavaztak bizalmat neki. A kormányfő ellen 136 képviselő szavazott.

A szavazást egy olyan bizalmatlansági indítvány váltotta ki, amelyet az ND terjesztett be egy államtitkár ellen, aki becsmérlő megjegyzéseket tett az ND egyik, fogyatékkal élő politikusára. Ciprasz válaszul arra kérte a parlamentet: szavazzon arról, hogy továbbra is rendelkezik-e bizalommal az egész kabinet iránt.

A görög kormányfő azt mondta a képviselőknek, hogy vezetése alatt Görögországnak története legsúlyosabb pénzügyi válságán sikerült felülkerekednie. A konzervatív Kiriákosz Micotákisz ellenzéki vezető azonban úgy érvelt, hogy Ciprasz adózási szabályai megfojtják a gazdaságot és kárt okoznak az ország középosztályának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!