fontos kérdés

2019.02.08. 13:40

Klímatörvényre van szükség az LMP szerint

Klímatörvény megalkotására szólította fel a kormányt az LMP-s Schmuck Erzsébet pénteki sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke szerint jogszabályban kellene rögzíteni az éghajlatváltozással összefüggő, nemzetstratégiai szempontból legfontosabb feladatokat, ezért felszólította a kormányt, hogy nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve, mihamarabb készítse el a klímatörvény tervezetét, amit az Országgyűlés még a tavaszi ülésszak alatt megvitathat és elfogadhat.

A törvénynek magában kell foglalnia az üvegházhatású gázok csökkentésével és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos konkrét célkitűzéseket és feladatokat, valamint biztosítania kell az egyes szakpolitikák összehangolását a klímapolitikai célokkal, illetve a szükséges eszközöket és intézményrendszert – fejtette ki Schmuck Erzsébet. Kérdésre válaszolva hozzátette: egy ilyen jogszabály elkészítésébe be kell vonni a tudomány, valamint a civil- és a gazdasági szféra szereplőit is.

Az LMP szakpolitikusa Európa fejlett országait hozta példaként, így többek között Hollandiát, Nagy-Britanniát, Németországot és Ausztriát, ahol nem csak klímastratégiát, hanem klímatörvényt is elfogadtak.

Arra figyelmeztetett, hogy Magyarország a klímaváltozás tekintetében az egyik legérzékenyebb, legsérülékenyebb ország Európában, hiszen az elmúlt időszakban már mindenki tapasztalhatta, hogy a hőmérséklet emelkedése sokkal gyorsabb az átlagnál, valamint azt, hogy aszályoknak, szélsőséges időjárásnak és árvizeknek vagyunk elszenvedői. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány évekig halogatta a klímaváltozás megfékezése elleni és az alkalmazkodás érdekében szükséges feladatok számbavételét és megvalósítását, tavaly pedig egy olyan klímaváltozási stratégiát fogadott el a kormánytöbbség, amely továbbra is Magyarország szén-dioxid-kibocsátásának csökkenésével számolt, holott ez 2014 óta évi közel 6 százalékkal emelkedik.

Az LMP szakpolitikusa az ENSZ éghajlatváltozási kormányközi testületének jelentésére hívta fel a figyelmet, amely szerint 10-12 év van hátra arra, hogy a kormányok érdemi lépéseket tegyenek. Minden eddigi célszámot és nemzeti kötelezettségvállalást újra kell gondolni azért, hogy 1,5 Celsius fokos hőmérséklet-emelkedésen belül maradjon a Föld, mert a változások nagyon rövid időn belül drámaiak lehetnek, hosszabb távon pedig civilizációnkat is veszélyeztethetik – mutatott rá.

Schmuck Erzsébet hangsúlyozta: az LMP az Európai Parlamenti (EP) választások során is azon dolgozik, hogy az EP-be minél több olyan képviselő kerüljön be, akik értik a klímaváltozás okozta problémákat és készek arra, hogy az Európai Unió még határozottabb célkitűzéseket fogalmazzon meg az ügyben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!