bekeményítene

2018.06.10. 17:52

Alapjaiban változtatná meg a menekültpolitikát a német belügyminiszter

Horst Seehofer véget vetne annak, hogy mindenkit beengednek az országba, aki azt mondja, hogy menedéket akar kérni.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a tárca hónapok óta formálódó menekültügyi reformcsomagjával kapcsolatban a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak azt mondta, hogy Németországnak a menekültügyben nincsen a jövő kihívásainak megfelelő szabályrendszere, ezért elkészítettek egy 63 intézkedésből álló „mestertervet”, amelyet kedden mutatnak be.

A Bild am Sonntag értesülése szerint a terv berlini bemutatója előtt még kemény tárgyalások várnak a miniszterre, mert Angela Merkel kancellár, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke fenntartásokkal viszonyul az egyik legfőbb javaslathoz.

Horst Seehofer véget vetne annak, hogy mindenkit beengednek az országba, aki azt mondja, hogy menedéket akar kérni.

Elképzelése szerint a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrségnek meg kell tagadnia a belépést az iratok, úti okmányok nélkül érkező emberektől, és a korábban már elutasított menedékkérőktől is, ha vissza akarnak térni Németországba. Angela Merkel viszont attól tart, hogy Németország konfliktusba kerül a szomszédos államokkal, ha nagyobb számban utasít vissza menedékkérőket a határon.

A menekültügyi mesterterv eddig ismert elemei

A reformcsomag több elemét már korábban ismertették. A legfontosabbként az ANkER központnak nevezett létesítményeket tartják számon. Ezek új típusú befogadóközpontok, amelyek arra szolgálnak, hogy az országba lépéstől egészen a menedékjogi kérelem jogerős lezárásáig elhelyezzék a menedékkérőket.

A Bild am Sonntag beszámolója alapján a menedékkérők ellátásában is irányváltás várható: a belügyminisztérium javaslata szerint a menedékkérők az ANkER központokban kizárólag természetbeni ellátást kapnának, készpénzjuttatásuk pedig megszűnne.

„Nem tudunk mindenkit befogadni Németországba, de segíthetünk nekik helyben” – mondta Gerd Müller, a nemzetközi fejlesztési együttműködést irányító miniszter. Hangsúlyozta, hogy nemcsak Németországnak, hanem az egész Európai Uniónak nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a nemzetközi fejlesztésre, mert a menekültek legnagyobb része gazdasági okokból, a létfenntartás kilátástalansága, a nyomor miatt kel útra.

A belügyminisztérium menekültügyi reformcsomagjáról elmondta, hogy

„intenzívebbé kell tenni a határvédelmet és az elutasított menedékkérők hazajuttatását”.

„Az illegális migrációt meg kell akadályozni, nem az embercsempészeknek, hanem a kormánynak kell eldöntenie, hogy ki jöhet Németországba” – jelentette ki a CSU-s miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!