egész évben

2018.05.05. 09:27

Programsorozattal ünnepli megalakulásának 170. évét a Magyar Honvédség

Előadásokkal, állandó kiállításokkal és pályázatokkal teszik színesebbé a Magyar Honvédség megalakulásának évfordulóját.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke az M1 aktuális csatornán elmondta, egész éves programsorozattal nyitnak a társadalom felé, és nem csak a hadsereg múltját próbálják bemutatni, de az érdeklődők a mostani katonák életébe is bepillantást nyerhetnek például az alakulatok nyílt napjain keresztül.

„Hiszen a magyar emberek, az ország biztonságának fő letéteményese a hadsereg, meg is becsüljük ennek tükrében a katonáinkat”

- fűzte hozzá.

Kitért arra is, a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően jelentős modernizáció vette kezdetét a hadseregben, amire az elmúlt 25 évben nem volt példa; a cél az, hogy a fejlesztések végéra a Magyar Honvédség a térség meghatározó haderejévé váljon. Cél az is, hogy növeljék a hadsereg létszámát, és továbbfejlesszék a területvédelmi elven szerveződő önkéntes tartalékos rendszert.

Az ünnepi programok során az érdeklődők megismerhetik a fejlesztéseket, az újonnan beszerzett technikai eszközöket is – mondta a sajtófőnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!