arra van az előre

2018.01.24. 06:39

Szijjártó Péter: időben kezdődik meg a paksi beruházás

Ausztria tiltakozása ellenére februárban megkezdődik a paksi atomerőmű két új blokkjának építése – erősítette meg a külgazdasági és külügyminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

A hírügynökség az Északi-sarkkörön túli, norvégiai Tromsö városában tartott konferencia alkalmával szólaltatta meg a tárcavezetőt, az interjú szerdára virradóra jelent meg.

„Nem lehet kétséges, hogy minden – beleértve a beruházásokat – a tervnek és a meghatározott határidőknek megfelelően valósul meg”

- mondta Szijjártó Péter leszögezve, hogy az osztrák kormány vitatja ugyan a beruházásokkal kapcsolatos európai bizottsági döntést, de ennek az ütemtervre nem lesz hatása, és minden az eredeti terv szerint halad.

Ausztria hétfőn bejelentette, hogy keresetet nyújt be az Európai Bíróságon a paksi atomerőmű bővítése ellen.

Borítófotó: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az Arctic Frontiers 2018 konferencián a norvégiai Tromsőben 2018. január 23-án. MTI Fotó: KKM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!