Kis Svájc lehetnénk

2017.10.19. 19:58

Tudásalapú társadalmat építene az LMP

Kormányra kerülése esetén a Lehet Más a Politika (LMP) tudásalapú társadalmat fog építeni, szemben Orbán Viktorral, aki munkaalapú társadalmat épít – hangoztatta az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje csütörtökön soproni sajtótájékoztatóján.

Szél Bernadett kiemelte: a tudásalapú társadalommal „kis Svájc tudnánk lenni” Kelet-Közép-Európában, ehhez az innovációs és kutatás-fejlesztési szektort, valamint az oktatást kellene fejleszteni. Magyarországnak erre megvannak a lehetőségei – mondta.

A politikus szerint egész Európa felült arra a vonatra, amely „iszonyatosan gyorsan száguld az okosforradalom szárnyain”. A választás tétje pedig az – folytatta -, hogy Magyarország be tud-e csatlakozni vagy végérvényesen lemarad, és egy olyan harmadik világ lesz az EU-n belül, ahol a munkavállalók nem tudnak megélni, ezért folyamatosan mennek el az országból.

Hozzátette: pártja száz költségvetési forintból húszat az oktatásra szeretne fordítani, az oktatás átalakítása lesz a legfontosabb feladat kormányra kerülésük esetén.

Beszélt arról is, hogy az innovációra és kutatásfejlesztésre jutó forrásokat bővíteni kell. Kifejtette: jelenleg egy, legfeljebb két forintot költ erre a kormány száz költségvetési forintból, „amelynek jelentős részét el is lopják”. Az LMP minimum három forintot adna támogatásként, és „senki a piszkos kezét nem tenné rá”. Ezeknek a vállalkozásoknak gazdasági stabilitásra is szükségük van, ehhez az ipari innovációs parkok és az inkubátorszolgáltatások jelenlétét kell erősíteni – mondta.

A miniszterelnök-jelölt szerint Orbán Viktor a „múlt embere”, az ő megközelítései felett eljárt az idő. Példaként hozta fel, hogy az autógyártást milliárdokkal támogatja a kormány, pedig kutatások szerint öt éven belül 40-60 százalékkal kevesebb dolgozót tudnak majd ezek a gyárak alkalmazni a robotizáció miatt. Azokat a támogatásokat, amelyeket három évnél hosszabb időre kaptak ezek a cégek, várhatóan nem tudják majd az ország javára fordítani. Erre az időszakra már most el kellene kezdeni a felkészülést – mondta.

Hozzátette: a kormány megadóztatja a megújuló energiát, pedig az a legjobb befektetés a jövőbe. Egy korábbi programjukban kimutatták, hogy sok munkahelyet lehetne teremteni, ha teret kapnának a megújuló energiák, amelyek ráadásul a szuverenitásunkat is biztosíthatnák, mert az ország igényét képesek lennének fedezni.

A Szél-terv alapvető üzenete, hogy Magyarország sokkal többre képes, mint amennyit jelenleg kihozunk belőle – fűzte hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!