Remény

2017.09.07. 13:28

Várpalotai hintabaleset: a szülők hiszik, hogy a fiuk meggyógyul

„Az orvosok próbálnak felkészíteni minket arra, amit nem tudunk elfogadni. Mi viszont hisszük, hogy meggyógyul a fiunk. Szeretnénk, ha újra itthon lenne velünk!” – ezt mondta Máthé Zoltán, a 18 éves Krisztofer nevelőapja.

Krisztofer szombaton életveszélyes koponyasérülést szenvedett egy várpalotai rendezvényen, amikor egy működés közben meghibásodott forgó mérleghintából kiesett.

Máthé Zoltán, aki hétfő óta szabadságon van, naponta látogatja a fiút a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Krisztofer állapota változatlan – közölte a nevelőapa a veol.hu portállal. Elárulta, az orvosok már megpróbálták felébreszteni a szerencsétlenül járt fiatalt, de sajnos nem jártak sikerrel. Hozzátette: újra megpróbálják majd, ők pedig addig is várnak és bizakodnak.

– Naponta megyek látogatóba a győri kórházba, feleségem, Dia pedig folyamatosan mellette van, mert neki ott a helye. Az orvosok próbálnak felkészíteni minket arra, amit nem tudunk elfogadni, de mi hisszük, hogy meg fog gyógyulni. Szeretnénk, ha újra itthon lenne velünk – fogalmazott Zoltán. Közölte: ameddig kell, szabadságon lesz, ezt megbeszélte a munkahelyén, ahol közölték vele, visszavárják, állása nincs veszélyben.

Zoltán beszélt arról, hogy szombat este óta gyökeresen megváltozott a nyolcgyermekes család élete. A gyerekek nagyon hiányolják az édesanyjukat, aki soha nem volt még távol tőlük. Szerencsére a nagyobbak már tudnak segíteni a háztartásban és a kicsik körül, így oldják meg a napi dolgaikat. A két legkisebb még nem tudta felfogni, hogy mi történt a családban, egyfolytában azt kérdezik, hol van Krisztofer és az édesanyjuk.

Zoltán felidézte azt is, hogy a hinta üzemeltetője elment a győri kórházba látogatóba, de a felesége nem fogadott el tőle semmilyen segítséget. A kérdésre, hogy milyen érzéssel gondolnak a hinta működtetőjére, azt válaszolta, hogy ezt nagyon bonyolult lenne megfogalmazni. – Dühöt is érzek, de az egészet nem tudom szavakba önteni. Az illető is hibás, de valószínűleg nemcsak ő. Egy hintára szórakozásért ül fel az ember, és nem azért, hogy baja legyen. Egy ilyen eszköznek nem úgy kell működnie, hogy onnan kórházba kerüljenek – állította Zoltán.

Az egyik lány, a tizenhat éves Szandra szintén ott volt, amikor a baleset történt Várpalotán. Most Zoltán mellett ülve, könnyeivel küszködve idézte fel: emlékei szerint a hinta velük gyorsabban ment, mint korábban, aztán elkezdett recsegni, szikrák röpködtek összevissza, ő csapódott ide-oda, aztán édesanyja tartotta meg a levegőben. Létrával segítették le őket a hintáról, akkor látták meg, hogy Krisztofer lenn fekszik a földön. A lánynak a térde, válla, csuklója, nyaka fájt, de azt mondta, most már jobb. – Amiben csak tudok, segítek itthon, és indulok Krisztoferhez a kórházba. Nagyon jó lenne, ha ismét itthon lehetne velünk – mondta.

(Borítóképünkön Máthé Zoltán, Szandra és a kis Regina. Forrás: Kovács Erika / veol.hu)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!