Migráció

2017.08.31. 19:08

Már több mint ezer határvadászt képeztek ki eddig

Augusztus végéig összesen 1132-en végezték el sikeresen a rendőrség határvadászképzését, pénteken 162-en csatlakoznak a szolgálatban lévőkhöz – közölte a rendőrség a police.hu honlapon csütörtökön.

Közlésük szerint eddig 3561-en adtak be jelentkezést a képzésre, közülük országosan augusztus 30-ig 1132-en végezték el a tanfolyamot. A most szolgálatba lépő határvadászokon kívül további 178-an folytatják jelenleg is tanulmányaikat. A gyakorlatorientált képzés során a tanulók az általános rendőri tananyagon felül speciális határrendészeti ismereteket is elsajátítanak.

A határvadászok az országos hatáskörrel bíró Készenléti Rendőrség tagjaiként a jövőben ott teljesítenek szolgálatot, ahol a leginkább indokolt, hogy jelenlétükkel a lakosság közbiztonságérzetét fenntartsák, Magyarország közrendjét, határőrizetét biztosítsák – írták.

A kormány tavaly döntött arról, hogy háromezer fővel megemeli a Készenléti Rendőrség állományát, az első toborzókampány tavaly augusztus 24-én indult.

(Borítóképünkön Balogh József, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Oktatási és Kiképzési Alosztályának munkatársa határvadász-hallgatókat oktat. Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!