Konferencia-liga

2023.11.30. 20:41

Győzött a Fradi Szerbiában, közel került a továbbjutás

Győznie kellett a Konferencia-liga csoportkörének utolsó idegenbeli találkozóján a Ferencvárosnak a továbbjutáshoz a szerb Cukaricki vendégeként. A hazaiak pont nélkül álltak a forduló előtt, míg a budapesti zöld-fehérek egy győzelem mellett három döntetlent értek el, most pedig hatalmas lépést tettek a továbbjutás felé!

Mohammad Abu Fani (j), a Ferencváros és Igor Miladinovic (b), a Cukaricki játékosa harcol a labdáért

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Egyetlen eddigi győzelmét éppen a szerbek ellen aratta a Ferencváros még az első fordulóban Budapesten – azóta pontot szereztek Firenzében és a Genk otthonában, utóbbi csapat ellen az Üllői úton is megosztoztak a pontokon. 

A találkozó mondhatni már a magyar–szerb határon elkezdődött, hiszen több híroldal is arról számolt be, hogy a szerb hatóságok „bűnözőként” kezelik a Fradi szurkolóit, egyenként megmotozva őket. 

A szerb határőrök a hírek szerint az alkohol tartalmú italokat egyszerűen elkobozták, a szemétbe dobálták. Nem ez az első alkalom, hogy déli szomszédunk rendkívül durván bánik az oda utazó magyar szurkolókkal. A tavalyi Crvena Zvezda – Ferencváros mérkőzés előtt is hasonlóan jártak el, néhány évvel ezelőtt pedig az Újvidékre utazó Kispest szurkolók szenvedték el a szerb „vendégszeretetet”. 

Győzni akart a Ferencváros

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetőedzője azt mondta, szeretnének minél több gólt szerezni, de először a saját kapunkat kell biztosítaniuk. 

Ebből építkezve pedig megvan az a sebességünk és kreativitásunk a támadójátékunkban, amely hozzásegíthet minket a minél jobb gólkülönbséghez

– tette hozzá a szerb szakember, aki ennek megfelelő felállásban küldi pályára a Ferencvárost. Így állt fel a két csapat:

Cukaricki: Filipovics – N. Sztankovics, Szubotics, Kovacsevics – Tosics, S. Sissoko, Kovac, Ivanovics, Miladinovics – Adzsics, Cvetkovics. 
Vezetőedző: Igor Matics 
Csere: Csarapics (kapus), Belics (kapus), Tomovics, Sztojanovics, Singh, Nikcsevics, Ndiaye, Jovanovics, Jankovics, Adetunji 
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Abena, I. Cissé, C. Ramírez – Sigér, Abu Fani – Marquinhos, Zachariassen, A. Traoré – Pesics. 
Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Csere: Varga Ádám (kapus), Radnóti (kapus), Pászka, Lisztes, Katona, Esiti, Civic, Botka, Besic, Aaneba

Győzött a Fradi a lelátón is

A hagyományos-zöld-fehér mezében pályára lépő Ferencváros kezdte a találkozót. A Fradit több száz szurkolója kísérte el, az ő szurkolásuk töltötte be a nyáron átadott stadion lelátóit. Az aréna nem a Cukaricki saját pályája, hiszen az Belgrádban található, azonban nem alkalmas nemzetközi találkozók megrendezésére. 

A negyedik percben már két szögletnél járt a Ferencváros, ami jelezte, hogy a budapesti együttes támadó felfogásban lépett pályára.

Adzsics gyönyörű góljával aztán megszerezte a vezetést a hazai együttes a 12. percben. Kovac passzolt az ötös bal sarkánál álló játékoshoz, aki az ellenkező sarokba tekerte a labdát. Dibusznak esélye sem volt védeni, eddig ugyanaz a forgatókönyv érvényesült, mint a budapesti találkozón, ahol szintén a Fradi dominált, majd a Cukaricki szerezte meg a vezetést. Az első félóra alatt a Fradi egy komolyabb helyzetet tudott kidolgozni, ennek ellenére valamivel aktívabb volt a vendégcsapat. Azonban a Cukaricki kontrái nagyon veszélyesek voltak, a Fradi hibáira pedig könyörtelenül lecsaptak a szerbek.

Szijjártó Péter is a Fradinak szurkolt

Az első félidőben már nem változott az eredmény, hiába szorította be az utolsó percekben a Fradi a Cukaricki csapatát, ez sem volt elég még jelentősebb helyzet kidolgozásához sem. A  csoport másik találkozóján a szünetben egy gyors gólváltással a hajrában 1-1-re állt a Genk a Fiorentina otthonában.

Négyet cserélt a Ferencváros a szünet után

A második félidő elején Lisztes váltotta Sigért, Makreckis helyett Botka, Ramirez helyére Civic érkezett. Néhány perccel később Traoré sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, a posztját Katona foglalta el. 
Közben a női kézilabda válogatott legyőzte a világbajnokság első találkozóján Paraguay válogatottját!

A második félidő első húsz percében nem sokat változott a játék képe. A Fradi többet birtokolta talán a labdát, de kevés lehetőséget tudott kialakítani, miközben a hazaiak kósza ellentámadásai bizony hordoztak veszélyt magukban. Utolsó cserjét viszonylag korán kihasználta a Fradi: Besic is beállt, mégpedig Abena helyére jött a bosnyák játékos.

A 83. percben aztán megtört a jég, Katona laposan adta a jobboldalról középre a labdát, amibe Zachariassen bele tudott nyúlni és a hálóba segítette a Fradi egyenlítő találatát!

Az utolsó percekre megélénkült a Ferencváros, de úgy tűnt sokáig, hogy későn kapcsoltak a zöld-fehérek. A 96. percben Lisztes eldönthette volna a három pont sorsát, azonban kimaradt a hatalmas helyzet. 

A csattanó azonban hátra volt, Pesic a hosszabbítás hosszabbításában, a 98. percben 16 méterről a kapunak háttal állva vette át a labdát, amit fordulás után bombázott a hazaiak hálójába!

Megszerezte az oly fontos három pontot a Ferencváros!

PESIC, Aleksandar
Aleksandar Pesic (k), a Ferencvárosi játékosának gólöröme 
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

Karnyújtásnyira került a továbbjutás a Fradinak

A mai játéknap után a Fiorentina a csoport első helyén áll 11 ponttal. 

A második helyen 9 ponttal a Ferencváros áll, míg a Genknek 6 pontja van.

December 14-én a Ferencváros a Fiorentinát fogadja Budapesten, míg a Genk a Cukaricki ellen lép pályára. Az már biztossá vált, hogy az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül a szerbeknek nincs esélye a továbbjutásra. A Fradinak egy pontot kell szereznie az utolsó fordulóban hazai pályán a biztos továbbjutáshoz és a tavaszi folytatáshoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában