Eb-selejtező

2023.10.17. 20:27

Egy félidő előnyt adott a litvánoknak a magyar válogatott

Kedden este Litvánia ellen lépett pályára a magyar válogatott, amely 2-2-es döntetlent ért el Kaunasban. A három pont megszerzése azt is jelentette volna, hogy a magyar válogatott egyeneságon jut ki a jövő nyári, németországi Európa bajnokságra, amire még mindig van esély.

MW

Nem könnyű a litvánok ellen játszani

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A szombat esti, Szerbia elleni győzelemmel nyílt meg a lehetőség a magyar csapat előtt arra, hogy már Kaunasban Eb részvételt ünnepelhessen. A magyar labdarúgó válogatott legutóbb az 1986-os, mexikói világbajnokságra kvalifikálta magát egyeneságon, vagyis a selejtezőcsoportjából, Marco Rossi tehát joggal nevezte az év legfontosabb mérkőzésének a Litvánia elleni selejtezőt.

Így kezdett a két válogatott

Kaunasban több, mint 1500 magyar szurkoló buzdította a hírek szerint a magyar válogatottat, amelyben szombathoz képest egy változás volt, Styles helyett Gazdag lépett pályára kezdőként. A két válogatott ezzel a kezdőcsapattal kezdte meg a találkozót magyar idő szerint 20:45-kor:

Litvánia: Zubas – Lasickas, Girdvainis, Lekiatas, Sirvys – Utkus, Vorobjovas – Slivka, Gineitis, Cernych – Paulauskas
Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego (Csoboth), Nagy Á., Szoboszlai, Kerkez (Nagy Zsolt) – Sallai (Bolla), Gazdag (Styles) – Varga B (Ádám Martin).

A mérkőzést a Dariaus ir Girėno Stadionban játszották, a meccset az albán Juxhin Xhaja vezette, segítői Dojando Myftari és Rejdi Avdo voltak. A házigazdák is pályára léptek szombat este, Szófiában sikerült kettő nullára legyőzniük a bolgár válogatottat, így a mérkőzés előtt matematikai esélyük volt a továbbjutásra.

Már a hétfő esti pályabejáráson is megjelentek a magyar szurkolók, hogy biztassák a válogatottat
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

A magyar válogatott mérkőzésével egy időben rendezték a Szerbia–Montenegró találkozót is, mely szintén fontos a csoport második-harmadik helyének a sorsa miatt.

A magyar válogatott kezdte a találkozót

A hazaiak tiszta sárgában, a mieink teljesen meggypirosban kezdték a találkozót – a mieink a kezdőkörben elvégzett sorsolásnak köszönhetően szó szerint elkezdhették a mérkőzést. Az ország legnagyobb stadionjába több, mint 15 ezren férnek be, de a telt háztól nagyon messze volt a nézőszám. 

Az első tíz percben nagy helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem, de az egyértelműen látszott, hogy a hazai védelem a széleken zavarba hozható. A magyar válogatott egyértelműen kezdeményezőbben játszott ekkor.
A magyar szurkolók így érkeztek meg a stadionba.

A huszadik percben aztán megtörtént, amit nem szerettünk volna: 

egy félpályánál történt magyar labdavesztés után senki nem lépett ki a litván játékosokra, így Cernych tulajdonképpen zavartalanul lőhetett Dibusz kapujába.

A litván csapat ezekben a percekben egyre határozottabban kezdett játszani, a gól pedig láthatóan megfogta a magyar válogatottat. A 25. percben Lasickas eresztett el óriási lövést, Dibusz a helyén volt, de ez a megmozdulás is jelzésértékű kellett, hogy legyen. 

A 30. percben aztán az addigi legnagyobb magyar helyzetet Szoboszlai szabadrúgása jelentette, amit a litván kapus szögletre tudott piszkálni.

Ezekben a percekben elkezdett éledezni a magyar válogatott, előbb Szoboszlai elől tudtak nehezen szögletre menteni, a sarokrúgás után pedig Sallai bombázott nem sokkal a kapu mellé.

A 36. percben egy szöglet után aztán a bolgárok ellen kétszer is eredményes Sirvys közelről fejelte be a litvánok második találatát, ezzel 2-0 volt oda.

A 43. percben óriási helyzet volt a magyar válogatott előtt, de Zubas hatalmas bravúrral védett ismét. Az utolsó passzok, lövések sajnos rendre nem sikerültek jól a magyar válogatottnak. A litvánok masszívan védekeztek, nem sikerült feltörni ezt a betömörülő védelmet az első félidőben.

NAGY Ádám; SZOBOSZLAI Dominik
Rengeteg magyar szurkoló utazott Kaunasba
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Változás a második félidőben

A középkezdés ezúttal a litvánoké volt értelemszerűen, Gazdag helyett Styles, míg Kerkez Milos helyett pedig Nagy Zsolt lépett pályára a második félidő elején – ez sem akadályozta meg a litvánokat, hogy alig egy percen belül megszerezzék harmadik góljukat, szerencsére lesről, így az érvénytelen volt. Felébredt a magyar csapat, amely elkezdett harcosabban futballozni, Nagy Zsolt beállása jót tett a játéknak. 

Az 56. percben Varga fejelt az ötösön belülről egy szöglet után, de Zubas ismét hatalmas bravúrral védett. Elkezdett nyomni a magyar csapat, a 60. percben Nego fejesét védte megint bravúrral a litván kapus

– hogy a hazaiak részéről a visszaállás szándékos, vagy a fáradtság következménye, azt ekkor még nem lehetett tudni. 

A 66. percben aztán teljesen jogos büntetőhöz jutottunk Sallai kiugrása után, amelyet Szoboszlai egy percel később magabiztosan értékesített!

A szépítés után nem sokkal egy litván támadás kapáslövéssel zárult, ami nem sikerült jól, de jelezte, hogy nem volt szabad félvállról venni az egyébként fáradni látszó hazai csapatot. 

A 74. percben ismét a litvánok előtt adódott hatalmas helyzet, amit Dibusz védett, az ellentámadásból pedig egy perccel később Sallai lőhetett volna gólt, de célt tévesztett.

A 79. percben körbepasszolgattunk a hazai tizenhatoson belül, több lövőlehetőséget is próbáltunk kihasználni, de mindig volt egy odavetődő hazai játékos – egy esetben igencsak kezezésgyanúsnak tűnt egy hazai blokk, de nem ítéltek büntetőt érte. 

A 82. percben aztán hiába húzták az időt a hazaiak, Szoboszlai szögletéből Varga Barnabás volt eredményes! A litvánok láthatóan eddig bírták, de nem szabad. egy perccel később Csoboth vezethette kapura a labdát, de végül nem sikerült gólt szerezni.

Ment előre, igyekezett a magyar válogatott, de az utolsó passzok vagy nem sikerültek, vagy rossz döntéseket hoztak a válogatott játékosai. A hazaiak ezekben a percekben foggal-körömmel védekeztek, talán magukban már litvánia patrónusához, Árpád-házi Szent Kingához is imádkoztak.

SZOBOSZLAI Dominik
A büntetőből gólt szerző Szoboszlai Dominik és a litván kapus, Emilijus Zubas 
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Nem sikerült  gólt szerezni

A hátralévő időben már nem sikerült újabb gólt szereznünk, a litvánok pedig képtelen voltak már támadást vezetni az utolsó percekben. A szerbek Belgrádban legyőzték Montenegrót, ami azt jelenti, hogy 

a bolgárok ellen Szófiában, valamint a Montenegró elleni budapesti találkozón összesen egy pontot kell szereznünk, hogy biztosan ott legyünk a jövő nyári, Németországi Eb-n! 

Nem ezért jöttünk ide, győzni szerettünk volna mindenképpen. Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk, a második félidőre úgy jöttünk ki, hogy mindenképpen győzni szeretnénk. Későn jött a két gól amit rúgtunk, a helyzeteink megvoltak, be kellett volna rúgni ezekből egyet és akkor megvan a mérkőzés. A párharcokban nem voltunk magabiztosak, sokat az ellenfél nyert meg

– mondta a második gól szerzője, Varga Barnabás a mérkőzés után az M4Sportnak.

Szalai Attila szintén az elvesztett párharcokat emelte ki hozzátéve, hogy megvoltak azok a lehetőségek, amelyekkel megnyerhették volna a mérkőzést. 

Azon leszünk, hogy bulgáriában belépjünk azon a bizonyos kapun

– mondta a válogatott játékosa.

Őszinte leszek, nagyon rég játszottunk ilyen rosszul, nem úgy csináltuk, ahogy kellett volna. Jó volt, ahogy kijöttünk a második félidőre, ott megmutattuk az igazi erőnket, de ezt nem így kellett volna akkor sem

 – mondta csalódottan Szoboszlai Dominik, aki hozzátette, hogy tanulnunk kell ebből a meccsből. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában