Kerékpár

2023.02.28. 21:41

A Tour de Hongrie hat év után tér vissza Budapestre

Három sík és két hegyi etap lesz a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.

A mezőny célba ér a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny ötödik, Miskolc és Kékestető közötti 184 kilométeres szakaszán Kékestetőn 2022. május 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. magyar körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg.

Nagyon sokat léptünk előre az elmúlt években

– hangsúlyozta a viadal keddi útvonalbemutató gáláján, 70 nappal a rajt előtt Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár. Felidézte, tavaly a magyar körversenyen talán még a Giro d'Italiánál is erősebb sprintermezőny szerepelt, erre az évre pedig még egy szintet feljebb lépett a verseny. Elmondta, a hazai kerékpársport számára fontos fejlemény, hogy az Epronex-Hungary előrelépett kontinentális csapattá, mert így a korábbinál több magyar kerékpáros mérettetheti meg magát az erős mezőnyben.

Ez a verseny ráadásul arra is jó, hogy megmutassuk Magyarországot az egész világnak

– fűzte hozzá Révész Máriusz.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár
Fotós: Mario Pertorini / Forrás: Facebook

A magyar kerékpársport fejlődési pályára állt az elmúlt időszakban, hiszen egyre több szakágban születnek figyelemre méltó nemzetközi eredmények

– szögezte le Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A sportban igazán nagy eredményeket nem lehet egyik napról a másikra elérni. A Tour de Hongrie nemzetközi sikeréhez hosszú évek kemény munkája vezetett

– fogalmazott Schmidt Ádám.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója bejelentette: 

minden szakaszt végig élőben közvetít a közmédia, az utolsót a helyszínről kommentálva.

Papp Dániel az év egyik legkiemelkedőbb sporteseményének nevezte a magyar körversenyt, amely meglátása szerint „olyan kulturális és turisztikai esemény, amely nem szerepelhet máshol, mint a közmédián”.

Eisenkrammer Károly főszervező kifejtette, az elmúlt években főleg Kelet-Magyarországon járt a verseny, amely idén az ország nyugati felére települ át. 

A nyitány a Szentgotthárd környéki 168 kilométeres táv lesz, a határ mentén sok külföldi szurkoló érkezésére számít. 

A sík etapon a többi között a kiváló holland sprinterek, Dylan Groenewegen és Fabio Jakobsen csatája várható, akárcsak másnap, amikor Zalaegerszegről Keszthelyre teker át a mezőny. 

Forrás: Facebook

A harmadik és negyedik szakasz a hegyimenőknek kedvez: a Kaposvár-Pécs, illetve a Martonvásár és Dobogókő közötti etap is több mint 2500 méternyi szintkülönbséget tartalmaz. A záró szakaszon a fennállása 150. évfordulóját ünneplő Budapesten a Műegyetem elől indulva 15 kört, 150 kilométert tekernek a kerékpárosok. Ennek kapcsán Eisenkrammer hangsúlyozta, álom valósul meg a fővárosi etappal.

Az idei Tour de Hongrie nagykövete, az ír Stephen Roche elmondta, Magyarország kis ország olyan szenvedélyes emberekkel, akik rajonganak a kerékpársportért, a magyar körverseny pedig folyamatosan fejlődik.

Nem is annyira az útvonal, hanem a résztvevők teszik igazán izgalmassá a versenyt

– fogalmazott Roche, aki 1987-ben a Giro d'Italián és a Tour de France-on aratott diadala mellett világbajnoki aranyérmet is nyert. Megemlítette, fontos, hogy a magyar versenyzők megmutathassák magukat, ezzel inspirálva a fiatalokat.

A mezőnyben a többi között ott lesz két, egyaránt kétszeres magyar bajnok bringás, Kusztor Péter és Filutás Viktor is.

A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. magyar körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg.

A 879 kilométer össztávú 44. Tour de Hongrie útvonala:
-----------------------------------------------------
május 10., szerda: 1. szakasz, Szentgotthárd-Szentgothárd, 168 km (821 méter szintemelkedés)
május 11., csütörtök: 2. szakasz, Zalaegerszeg-Keszthely, 175 km (923 m)
május 12., péntek: 3. szakasz, Kaposvár-Pécs, 180 km (2511 m)
május 13., szombat: 4. szakasz, Martonvásár-Dobogókő, 206 km (2646 m)
május 14., vasárnap: 5. szakasz, Budapest-Budapest, 150 km (653 m)

összes szintemelkedés: 7554 méter
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!