Kinevezés

2022.04.27. 19:00

Roger Schmidt lesz a Benfica új edzője

Szóbeli megállapodást kötött Roger Schmidttel a portugál labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen álló Benfica, így a következő idénytől a német szakember irányítja majd vezetőedzőként a lisszaboni csapatot.

A Benfica szerdán közölte, hogy a jelenleg a holland PSV Eindhovennél dolgozó trénerrel a lényegi kérdésekben megegyeztek, a hivatalos bejelentésre azonban még várni kell.
   

Az 55 éves Schmidt szerződése az idény végén lejár Eindhovenben, a Benficánál pedig Nelson Verissimo helyére érkezik majd. A PSV új edzője a következő szezontól három évre Ruud van Nistelrooy lesz.
   

Verissimo decemberben vette át a Benficát a menesztett Jorge Jesustól, de a csapat a bajnoki címért már nincs versenyben, harmadik helye és ezzel Bajnokok Ligája-selejtezős szereplése ugyanakkor biztosnak mondható három fordulóval a zárás előtt.
   

Schmidt korábban többek között a Red Bull Salzburgot, majd a Bayer Leverkusent is edzette, aztán 2017-től Kínában dolgozott a Beijing Guoannál, ahonnan 2019-ben menesztették. A PSV-nél 2020 óta edző, tavaly holland szuperkupát, az idén pedig Holland Kupát nyert az együttessel, amely négy fordulóval a bajnokság vége előtt második, négy ponttal lemaradva a címvédő és listavezető Ajaxtól.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!