2022.04.28. 19:10
A Manchester United edzője már lemondott a BL-indulásról
Az angol sztárcsapat jelenleg csak a hatodik helyen áll a Premier League-ben.

Ralf Rangnick, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nem reális, hogy odaérnek a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyre az angol bajnokságban.
A német tréner úgy véli, nem érdemes már ezzel számolni.
Nem gondolom, hogy lenne értelme beszélni a Bajnokok Ligájáról, vagy erre gondolni. Realistának kell lennünk
– nyilatkozott a Chelsea elleni, csütörtöki (mai) bajnoki mérkőzés előtt.
Az MU-nak már csak négy mérkőzése van hátra és úgy is hat pont a hátránya a jelenleg negyedik Arsenallal szemben, hogy a londoni csapat eggyel kevesebbet játszott.
Rannick azzal támasztotta alá véleményét, hogy még ha minden meccsüket meg is nyernék, akkor sem a saját kezükben van a sorsuk.
Ami viszont rajtunk múlik, az az, hogy hogyan játszunk, milyen teljesítményt nyújtunk. A következő idény szempontjából is fontos, hogy a lehető legjobb érdemjeggyel fejezzük be a mostanit
– fogalmazott Rangnick, akit a vezetőedzői pozícióban a nyáron az Ajax Amsterdamtól érkező holland Erik Ten Hag vált.
Borítókép: Cristiano Ronaldo, a Manchester United (j) és Pierre-Emile Hojbjerg, a Tottenham Hotspur játékosa az angol labdarúgó-bajnokság 2022. március 12-i mérkőzésén a manchesteri Old Trafford stadionban. Fotó: MTI/EPA/Andrew Yates
