Bajnokok Ligája

2022.03.07. 12:39

Ebben a szezonban már nem játszhat a Juventus amerikai középpályása

Weston McKennie a nyolcaddöntős párharc spanyoloroszági első találkozójának 80. percében sérült meg súlyosan.

A korábbi orvosi előrejelzéstől eltérően ebben a szezonban már nem léphet pályára a Juventus labdarúgócsapatának amerikai középpályása, Weston McKennie, akinek két hete, a Villarreal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen eltört a lábközépcsontja.

A 23 éves futballista a nyolcaddöntős párharc spanyoloroszági első találkozójának 80. percében sérült meg súlyosan, amikor Pervis Estupinan egy szerelési kísérletnél rácsúszott a lábára. McKennie bal lábában a kettes és hármas lábközépcsont tört el, és az első diagnózisok után az orvosok nyolc hétre becsülték a felépülési időt.

A szezon véget ért Weston számára a sérülése miatt. A következő idényre térhet majd vissza

– mondta vasárnap este a Spezia ellen 1–0-ra megnyert bajnoki találkozó után Massimiliano Allegri, a torinóiak vezetőedzője.

A Juvénál az utóbbi időszakban egymás után dőltek ki kulcsjátékosok sérülések miatt. A tréner McKennie mellett Federico Chiesára sem számíthat már a szezonban, de jelenleg Paulo Dybala, Giorgio Chiellini, Leonardo Bonucci, Alex Sandro, Denis Zakaria, Kaio Jorge és Mattia De Sciglio sem bevethető.

A torinói gárda a bajnokságban a negyedik helyen áll, míg a BL-ben 1–1-ről várja a jövő heti, hazai visszavágót a Villarreal ellen.

 

Borítókép: A ferencvárosi Ihor Haratyin (j) és Weston McKennie, az olasz csapat játékosa a labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában játszott Ferencvárosi TC  Juventus mérkőzésen a Puskás Arénában, 2020. november 4-én. A mérkőzést a Juventus 4–1-re megnyerte. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában