2019.06.16. 17:28
Új vezetőedzője lett a Juventusnak
Az olasz Maurizio Sarri távozott a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról, és átveszi a Juventus irányítását.
Forrás: MTI/EPA
Fotó: Niklas Hallen
A londoni klub honlapjának vasárnapi beszámolója szerint megállapodást kötöttek a torinóiakkal, ennek értelmében felbontották a 60 éves tréner szerződését, amely 2021 nyaráig szólt.
Sarri egy évvel ezelőtt távozott a Napolitól, majd a Chelsea-vel megnyerte az Európa-ligát, az angol bajnokságban harmadik lett – ezzel kvalifikált a Bajnokok Ligája csoportkörébe -, a Ligakupa döntőjében csak tizenegyesekkel kapott ki a Manchester Citytől, az FA Kupából pedig februárban az ötödik fordulóban búcsúzott.
A Chelsea klubigazgatója, Marina Granovszkaja elmondta, az Európa-liga döntőjét követő tárgyalások során Maurizio Sarri világossá tette, hogy nagyon szeretne visszatérni hazájába, mert ismét közelebb akar lenni a családjához.
A Juventus honlapja szerint az új vezetőedző szerződése három idényre szól. Elődje, Massimiliano Allegri május közepén jelentette be, hogy a szezon végén távozik a torinói csapattól, amellyel 2014 óta sorozatban öt bajnoki címet, valamint négy Olasz Kupát nyert, és kétszer volt Bajnokok Ligája-döntős.
Forrás: MTI
Borítókép: Maurizio Sarri, a Chelsea vezetőedzőjeként sajtóértekezletet tart a klub londoni edzőközpontjában 2018. október 3-án