Mértékletesség

2023.07.14. 11:03

Kiderült, mennyi aszpartám fogyasztható biztonságosan

Az aszpartám rákkeltő lehet, de a korábban meghatározott mértékben továbbra is biztonságos a fogyasztása az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két szakértői bizottságának pénteki állásfoglalása szerint.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Antonio Guillem

A bizottságok egyike azzal foglalkozott, van-e bizonyíték az aszpartám potenciális egészségügyi kockázatára, a másik pedig azt értékelte, hogy a mesterséges édesítőszer ténylegesen mekkora veszélyt jelent.

Az aszpartám az egyik legnépszerűbb édesítőszer, amelyet sok cukormentes üdítőitalban használnak.

A WHO alá tartozó Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) pénteken a lehetséges rákkeltő anyagok közé sorolta az aszpartámot. Ez a besorolás azt jelenti, hogy korlátozott bizonyítékok vannak arra nézve, hogy az édesítőszer rákot okozhat. 

Ugyanakkor az állásfoglalás semmit sem közöl a kockázatot jelentő fogyasztási mennyiségről. Ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) közös szakértői bizottsága (JECFA) vizsgálta. A bizottság pénteken kijelentette, hogy nem áll rendelkezésére meggyőző bizonyíték az aszpartám egészségkárosító hatásáról, és azt javasolta, hogy az emberek tartsák a fogyasztást a biztonságosként meghatározott napi érték (40 milligramm/testtömeg-kilogramm) alatt.

Ezt a szintet 1981-ben határozták meg, és a szabályozó hatóságok világszerte alkalmazkodtak hozzá.

A WHO rámutatott: egy 60-70 kilogrammos embernek naponta több mint 9-14 doboz üdítőitalt kellene meginnia ahhoz, hogy aszpartámfogyasztása meghaladja a biztonságos értéket.

Francesco Branca, az Egészségügyi Világszervezet szakértője hangsúlyozta: nem kérik a vállalatoktól, hogy távolítsák el az aszpartámot a termékeikből, de a gyártókat és a fogyasztókat is mértékletességre intik. A WHO korábban jelezte: nincs bizonyíték arra, hogy az édesítőszerek segítik a testsúlyszabályozást.

Több kutató szerint az aszpartám és a rák közötti kapcsolatra vonatkozó bizonyítékok gyenge lábakon állnak. Az élelmiszer- és italgyártók szerint az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalásai azt mutatják, hogy az aszpartám biztonságos, és jó választás azoknak, akik csökkenteni szeretnék a cukorbevitelt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!