Eco

2019.07.05. 13:09

Közös pénzt vezet be 15 nyugat-afrikai ország

A új valuta, az eco bevezetésére 2020-as céldátumot jelöltek ki.

Forrás: AFP / Anadolu Agency

Fotó: Adam Abu Bashal

Közös valuta bevezetéséről határozott az ECOWAS (Economic Community for West African States), azaz a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége nevű regionális blokk a szervezet 55. gyűlésén – adja hírül az Africanews.

Az Origo hírösszefoglalója szerint az 1975-ben alapított szervezet célja a térség gazdasági integrációjának elősegítése, lényegében egy egységes kereskedelmi blokk létrehozása, amelynek része a monetáris unió is. Ez utóbbi irányába lehet jelentős előrelépés az, hogy a 15 tagországot tömörítő szervezet most véget ért gyűlésén a tagállamok új, közös valuta bevezetését határozták el.

A tagállamok közül nyolc használja most az afrikai valutaközösségi frankot, amely korábban a francia frankhoz – Franciaország volt a térség legfontosabb gyarmatosítója -, illetve most az euróhoz kötött árfolyammal rendelkezik.

Ennél is jelentősebb lépés lehet az, hogy a 15 ország képviselői az Abujában megtartott tanácskozáson elfogadták a teljes közösségre kiterjedő új valuta, az eco bevezetését, 2020-as céldátummal.

A bejelentést elemző vélemények szerint egy politikai akarat megvalósulását jelentheti a lépés, amelynek megvalósítása számos kockázatot rejt, de rendkívül erős szimbolikus jelentőséggel bír.

A találkozón átadták a szervezet díjait is. Idén az ENSZ volt főtitkára, Kofi Annan posztumusz Kiválóság-díjat kapott. Mellette díjat kapott Dr. Ameyo Adadevoh nigériai orvos is, akinek fontos szerepe volt az ebola nigériai terjedésének meggátolásában úgy, hogy azonosította a betegség forrását jelentő zéró pácienst.

A most bejelentett közös pénznek fontos szerep juthat a régió gazdasági fejlődésében. Csak az Egyesült Államok 4,8 milliárd dollár értékben exportált, és 9,3 milliárd dollár értékben importált a tömörülés országaival folytatott közös kereskedelemben javakat.

Az ECOWAS tagállamai: Benin, Burkina Faso, Elefántcsontpart, Gambia, Ghána, Guinea, Guinea-Bissau, Libéria, Mali, Niger, Nigéria, Szenegál, Sierra Leone, Togo, Zöld-foki-szigetek.

Borítókép: A tagállamok állam-, illetve kormányfői a találkozón 2019. június 29-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!