aranyból van

2019.03.09. 14:51

Dwayne Johnsonnál csak a szíve nagyobb

A filmsztár ugyanis nem bírja megállni, hogy ne vegyen folyton ajándékokat a szeretteinek.

A Szikla, azaz Dwayne Johnson nemcsak az egyik legnagyobb és legjobban kereső sztár Hollywoodban, de a szíve is aranyból van. Tavaly luxus terepjárót vett a kaszkadőrének a születésnapjára, aki nem jutott szóhoz a meglepetéstől és a hálától. Akárcsak édesanyja, aki pedig karácsonyra kapott új otthont.

Most ismét mit csinál? Hát házat vesz az apjának, Rockynak (ő is pankrátor volt), aki szintén nem jut szóhoz a meglepetéstől és a hálától. Erről maga Johnson számolt be az Instagramján egy videóban: „Beszéltem apámmal két-három hete, azt mondtam neki: figyelj, biztos elégedett vagy a helyzeteddel, de tenni akarok valamit érted. Venni akarod neked egy új házat, ott élhetsz majd, ahol akarsz. El sem akarta hinni, elállt a szava. Aztán azt mondta, nagyon örül, de közben ideges is. Mire én: Mitől vagy olyan ideges? Mire ő: Még senki nem hívott fel azzal, hogy vesz nekem egy házat, és nagyon büszke vagyok, hogy most pont a fiam az. Nagyon szeretlek.”

„Elöntötte a melegség a szívemet – folytatja Johnson. – Apám gyerekkoromban leginkább seggbe rúgott, mert nagyon keményen nevelt, és utáltam is érte nagyon. De most már hálás vagyok, amiért így nevelt, és boldog vagyok, hogy valamennyire viszonozhatom.”

Johnson hamarosan a Halálos iramban: Hobbs és Shaw című akciófilmben láthatjuk, amelyben Jason Statham oldalán menti meg a világot az Idris Elba által alakított főgonosztól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!