2017.01.17. 17:59
Több mint 300 Duna-híddal nyílt kiállítás
Stílszerűen a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjénél lévő régi vámházban nyílt meg Gyukics Péter fotóművész Hidak a Dunán című fotókiállítása.
A tárlatmegnyitón Szabó Eugen, Párkány polgármestere kihasználta az alkalmat, hogy a Mária Valéria híd tövében mondhat köszöntőt a Hidak a Dunán című eseményen és annak Esztergom és Párkány valamint a régió életében betöltött kulcsszerepére hívta fel a figyelmet. Szakmai laudációjával Dobosi Tivadar, a Mária Valéria híd újjáépítésében is résztvevő útépítő mérnök méltatta a kiállítást és alkotóját. Mint fogalmazott: Gyukics Péter fotóművész a hidak bemutatásával a Duna forrásától a tengerig tartó szakaszon rendkívül változatos földrajzi és civilizációs környezetét is érzékletesen mutatja be.
A megnyitó után a program második része a Szent Adalbert Központban folytatódott,, ahol a rendezvény házigazdájának számító Ister-Granum EGTC, a Magyar Közút Zrt. és a Laskai Osvát Antikvárium előadásokra hívta meg a közönséget. Itt köszöntötte a publikumot, a meghívott vendégeket és az alkotót Meszes Balázs, az esztergomi képviselő-testület tagja, aki többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy városuk nagyon sokat köszönhet a Mária Valéria hídnak, annak, hogy megújult, hogy újra kapcsolatot jelent Párkánnyal és a tágabb környezettel. Meszes Balázs annak az örömének is hangot adott, hogy az új nemzedékek már nem ismerik, nem értik a „csonka híd” fogalmát.
A Szent Adalbert Központ nagytermében Gyukics Péter Hidak a Dunán című előadásán az ezzel azonos című albumkönyvére utalva beszélt a több mint háromszáz dunai hídról, melyek közül sokat lefotózott. Előadásában nemcsak a hidak építésének különleges fordulatait, sajátosságait ecsetelte, de kitért a hidakhoz tartozó települések, régiók jelentőségére, híresebb sajátosságaira, turisztikai, történelmi és földrajzi vonatkozásaira.
Az esemény nem pusztán prózai volt, hiszen mind a kiállítóhelyként működő régi vámházban és a lelkiségi központban is muzsika színesítette az elhangzottakat. A régi vámházban a Belvárosi Óvoda kicsinyei, a Szent Adalbert Központban a Balassa Bálint Vegyeskar zenés műsora örvendeztette meg a publikumot.