Kultúra

2016.08.28. 12:35

A vidék csendes nyugalma és békéje ösztönzi az ismert festőnőt

Sok kacskaringó után a naszályi gyerekeket vezeti be a rajz, a festészet titkaiba a tatai Sulyok Teréz. Egy ideje a megyeszékhelyen él a tatai művész-tanár. A tanítás mellett jut ideje a festészetre, a kiállításokra, nyári táborokra is. Most éppen az újabb dunaszerdahelyi tárlatra állítja össze legfrissebb kiállítási anyagát.

Veizer Tamás

– Tata, Tatabánya, Naszály – csupán néhány állomás, vagy valami több?
– Jóval több, mert nemcsak munkahelyekről beszélünk, hanem közösségekről, lehetőségekről. A tatai Menner Bernát Zeneiskola és Művészeti Alapiskolában 2014-ig vezettem a képzőművészeti tagozatot. Tehetséges tanítványokkal hozott össze a sors, versenyeket nyertünk, sokszor díjakkal tértünk haza. Aztán jött egy újabb lehetőség, hogy Naszályon vállaljak állást: az óraszám, az időbeosztás itt kedvezőbbnek tűnt, és bár fájó szívvel, de váltottam: két éve a naszályi Angyalffy Mátyás Általános Iskola és Művészeti Iskola művészeti vezetője és rajztanára vagyok. Büszke vagyok arra, hogy rövid idő alatt itt is szép eredményeket értünk el a diákokkal, amit nemcsak a helyi bemutatkozások, hanem az elismerések is jeleznek!

– A festészetről, a művész feladatairól mindig is igen markánsan nyilatkozott. Mi az ars poeticája?
– Gyerekkori élmények és megtapasztalások vezettek a festészet, tájképek felé. A természettel való első találkozások is még a korai évekhez, a csépi helyszínekhez kötődnek. Szőnyben születtem, Kisbéren érettségiztem, Győrben, az Apáczay Csere János Tanítóképző Főiskolán, majd Szombathelyen rajtanári képesítést szereztem: ezek mellett a képzőművésztáborok, Mártély, az alföldi tanyavilág csendes békéje jelentett számomra sokat. Itt ismertem és szerettem meg a pasztelltechnikát, ami jobban visszaadja puha árnyalatokat, finom tónusokat. Azóta festettem olajképeket, később megszerettem az akvarellt is. Legújabb érdeklődési területem a selyem-, textil- és üvegfestés. Művészi hitvallásom? Hidat verni a természetből a kép felé, a külsőből a belső világunkba, láthatóvá tenni a láthatatlant. Az ismeretek továbbadása, a gyerekekkel való foglalkozás nálam egyfajta belső kényszer, különleges élmény és öröm.

– Sokfelé hívják kiállításokra?
– Szerencsére igen, ezért örülök, hogy az új időbeosztásom mellett jut idő a festésre, az elmélyülésre is. A Dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában, a Vermes-villában két éve volt egy átfogó kiállításom: a hatalmas kiállítóteremben több mint száz képemet mutathattam be. Sikeres volt a kiállítás, jó volt a közönség fogadtatása és a szakmai kritika is. Erre az élményre érdemes volt egy évet várni! Most újabb lehetőséget kaptam: novemberben mutatkozik be a Vermes-villában egy üvegfestő művész, de mivel neki nagy a terem, engem hívtak vissza a közös tárlat erejéig. Most erre készülök, itt olyan képekkel jelentkezem majd, amelyeket korábban még nem láthatott a közönség! Egy éve a tatai református gimnáziumban volt egyéni kiállításom, amit Kövesdi Mónika nyitott meg. Naszályon is lesz egy bemutatkozó kiállításom a Naszályi napokon, amit szeptember 17-én szintén Kövesdi Mónika művészettörténész ajánl majd az érdeklődők figyelmébe. Ennek egyik hozománya, izgalmas kihívás volt a Balatoni hangulatok című tárlat: ezen a Szigliget című képemért megkaptam az Országos Képzőművészeti Társaság egyik díját.

– Táborok?
– A művésztáborok, a közösség mindig felpezsdít, új ötletekkel tölt meg. Az alkotó, ha leül a festőállvány elé, csak akkor tud kiteljesedni, ha  nincsenek érzelmi, lelki gátjai. Akár a művészetoktatásra, akár a képzőművészeti táborokra gondolunk, kell az oldott légkör, a nyitottság, ami hozza a kreativitást, az új ötleteket. Korábban ezért hatot rám serkentőleg a szabadiskolák világa, a nyári táborok. Legutóbb például Szőgyénben jártam, de hatékony volt a tatai múzeumi tábor is, ahol újabb technikákat mutattunk be a gyerekeknek. Tavaly a selyem állt a középpontban, az idén a pasztelltechnikát mélyítettük el.

Az apró részletekben a teljesség

Sulyok Teréz szigorú és következetes művész. A szabadiskolák szellemi nyitottsága új kapukat tárt fel előtte, a művészi lehetőségeinek felfedezését. Ekkoriban alakult ki sajátos stílusa, amely a finom pasztellektől a légies akvarellekig kijelöli mozgásterét. Ahogy fogalmaz, vannak visszatérő témák is az újak mellett. A tájképek, például a Tatai vár, a Kálvária, a Pötörke-malom vagy a gyerekportrék, utcarészletek, csendéletek világa mindig elvarázsolja, igyekszik visszaadni azt a belső nyugalmat, amit egy ilyen alkotás megkövetel. A csendéletek mellé szeret odatenni egy-egy zenei motívumot, hangszert, például a hegedű több képén is szerepel. Az újabb témák közül az útszéli keresztek, a Jézus-képek, Keresztelő Szent János alakja bukkan fel többfajta változatban is. Ezek olyan mély értelmű jelzések, amelyeknek mély történelmi távlata és filozófiai üzenete van, anélkül, hogy vallásról beszélnénk. De megragadja egy hirtelen felfedezett fa látványa is. Nemrégiben látott Visegrádon egy hatalmas fát: most ezt foglalkoztatja. Vázlatokat készített róla, fotókat is, és ez alapján festi majd meg, ha kellően érzi majd a fa lényegét, a célt: az apró részletekben bemutatni a teljességet.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!