Kultúra

2016.04.12. 08:30

Verslábak szárnyán

A magyar költészet napja alkalmából – minden év április 11-én – immár hat esztendeje megrendezik a Versel a város című programot. Ennek során a tatai iskolák, óvodák fiataljai Tata több pontján tegnap is elmondták a magyar irodalom legszebb költeményeit.

P.J.

A rendezvény idén a Kossuth téren, az országzászló-szobornál kezdődődött, ahol a szavalatok elhangzása előtt kihirdették a diákkormányzat égisze alatt szervezett vers- és novellaíró-pályázat eredményét. Közben egyre csak gyülekeztek a csoportok az esemény helyszínén. A teret szülők, nagyszülők, diáktársak csapatai szegélyezték. De érkeztek már járni tudó apróságok dajkáik kezét fogva a környező bölcsődéből, sőt babakocsiban közlekedők is akadtak az érdeklődők sorában...

2010-ben indult ez a nemes kezdeményezés az Öreg-tó parti városban. Akkor éppen 2010 vers hangzott el több ezer óvodás, illetve kis- és középiskolás közreműködésével. Anno, reggel nyolctól este nyolcig szavalt a város. Egykor a különböző oktatási intézmények pedagógusai kapacitálták tanítványaikat a szavalatra. Napjainkban a fiatalok önként mondják el a verseket a település frekventált pontjain. Tatán, az óvodásokkal, általános- és középiskolásokkal együtt mintegy négyezer-nyolcszázan járnak a különböző oktatási intézményekbe. Ebből a diákseregből az idén is több mint ötszáz gyermek szavalta nagy-nagy lelkesedéssel és odaadással a hazai költők alkotásai.

Visszakanyarodva a Kossuth térre, először a Hajnalcsillag Óvoda apróságai kezdték el negyedórás műsorukat. Az óvónők „elszántságát” bizonyítandó, és kicsinyek becsületére legyen mondva – erre az ünnepi alkalomra – harmincnégy verset tanultak be. Az ovisok tolmácsolásából tudhattuk meg, hogy Szűcs Mária költő miért is írta: Óvodásnak lenni csoda... Aztán komolyabbra fordult a szó, hiszen Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét – ugyan kissé kántálva, de – teljes átéléssel szavalták a Hajnalcsillag Óvoda kis lakói. Drégely László, Pereg a dob, valamint Weöres Sándor, Brekekex című mondókái már „csak” a habot jelentették a tortán. Aztán a nagy versmondást a Fürdő Utcai Óvoda kicsinyei folytatták. Őket a Kőkúti és a Fazekas utcai iskola tanulói követték. De rímbe szedett magyar remekek „csendültek fel” egyebek mellett az Ady Endre úton, Agostyánban és a Fényes fasori idősek otthona előtt is...

Díjazott versek és novellák

A tatai városi diákönkormányzat szervezte Szárnyalás elnevezésű novella és versíró pályázatán tizenöt tanuló vett részt 17 alkotással. A novellákat és a verseket a zsűri külön-külön értékelte.

Vers kategóriában az alábbi sorrend született: 1. Igar Dániel (Tatai Református Gimnázium), 2. Krkos Gergő (Tatabányai Szakképzési Centrum, Bláthy Ottó Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma), 3. Bősze Fanni (Vaszary János Általános Iskola).
Novella írásban a legjobbnak Tillmann Dóra (Vaszary János Általános Iskola) bizonyult. 2. Mayer Ádám (Tatai Református Gimnázium), 3. Konecsin Lilián Beáta (Vaszary János Általános Iskola).

A díjazottak valamennyien értékes könyvjutalmat vehettek át dr. Beró Henrietta alpolgármestertől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!