Hozzátartozik a városképhez a nyergesújfalui festő

Sokan észrevették az elmúlt év újdonságaként, hogy másik drótszamárra váltott. Beszélgetésünket ezzel kezdtük vele.

– A régi bicikli már hatvanévesnél is öregebb volt. A nagybátyám is ilyennel szolgált a kerékpáros hadosztályban. Az újnak változatlan a szerepe. Ráakasztom papírral, vászonnal a rajztáblát, az ecseteket, a festékeket, a pasztellkrétákat, a ceruzákat, aztán útnak indulok.

– A helyiek szerint minden nap.
– Szerencsére az elmúlt évben nem voltam beteg. Talán féltucatszor nem indultam útnak festeni, vázlatokat készíteni. Volt, hogy a kerékpár felpakolva útra készen állt, felültem a nyeregbe – aztán leszálltam. Egyszerűen aznap nem volt kedvem a külszíni alkotáshoz.

– Amikor megvolt a munkakedv, merre járt például a lakóhelyén?
– Kedvelt helyeim közé tartozik például a Duna-parton az egykori halászcsárda, a csónakház, a Zoltek cég vízházának környéke. De sokat festek a Lóhegyen, a helyi természetvédelmi értéknek minősített vadkörtefánál a róla elnevezett utcában, a halastavaknál, a Búzás-hegyen, a pincesoroknál is. Szeretném megőrizni a jelen látványát a jövőnek. Sokat vagyok kint az új temetőben is. Innen olyan kedves felvidéki településekre van átlátás, mint Köbölkút, Muzsla, Karva vagy Béla.

– A szomszéd települések?
– Gyakran kerekezek át Tátra. Az első utam mindig a temetőbe vezet. Itt nyugszik édesanyám, édesapám, két sógorom és két művésztársam, Goschik Márton festő és Lukács Sándor fafaragó is. Be szoktam nézni egy kis beszélgetésre Kardos Mihály plébános úrhoz. Gyakran állítom fel a rajztáblát a volt malomnál, a Mogyorósi úton, az Orbán kápolnánál vagy a Kis-dunai kőgátnál.

– És a másik irányban a 10-es úton?
– Lábatlanon vázlatokat készítettem a kőbányában, egy húsfeldolgozó vállalkozó területéről megörökítettem a most már bontás alatt lévő – engedéllyel végigjárt – cementgyár látványát, megvan a régi kultúrház is. Az új révkikötőt a nyergesi Sánc-hegyről festettem meg.

– A harmadik szomszéd Bajót.
– Itt is sok minden megörökítésre vár még, például az országosan ismert Öreg-kő látványát nem lehet megunni. A templomban sűrűn megnézem Szántó Piroska festményeit. Egy közelben lakó, a kulcsra vigyázó hölgy már ismerősként köszön vissza, amikor bekopogok hozzá.

– Gyerekkorának színhelye, Tokodaltáró a hetvenötödik születésnapja előtt gondolom, már nem kerékpáros táv.
– Elvisz az autóbusz. Azon dolgozom, hogy képeimen megmaradjon a múlt. Például a falu látképe nagyapám szőlőjétől, az iskola, a műemlék trafóház, az egykori bányászfürdő.

– Hol voltak kiállításai a magunk mögött hagyott évben?
– A lábatlani Gerenday Közösségi Házban, a neszmélyi általános iskolában és a táti templomban. Leányváron a bányász emléktábla avatásához kapcsolódva néhány képem kiállításával színesítve idéztem a föld alatt töltött éveimet. Erre az évre előkészületben van nyergesi, tokodaltárói és nánai kiállításom. Hívtak Siófokra, Szabadkára, Zentára, Hollandiába és Németországba is. Messzire már nem szívesen utazom.

Megvannak a célok erre az esztendőre

Arra a kérdésünkre, hogy milyen reményekkel, tervekkel vágott neki az új évnek, Sziklai Károly nagyon gyorsan válaszolt. Érezhetően már régen összeálltak fejében a célok. Nagyon szeretne kiállítani az esztergomi vármúzeum Rondella Galériájában. Folytatja Tokodaltáró, Ótokod, Ódorog múltjából mindazt megőrizni vázlatokon, ami még látható. Mint mondta, jó helyük lenne a tokodaltárói Bányász Művelődési Ház könyvtárában, ahol harminckét alkotása látható állandó kiállítás keretében. Még nagyon képlékeny az életútját bemutató könyv összeállítása, kiadása. Biztató, hogy sokan ígértek segítséget, köztük ismert egyházi személyek is, illetve korábbi bányászok is.