2009.06.15. 11:12
Tánc minden mennyiségben, immár két évtizede
Éppen húsz esztendeje, hogy néhány fiatal, általános és középiskolás diák Boros Ilona művészeti vezető irányításával modern táncokat kezdett tanulni. Akkor, talán még egyikük sem sejtette mennyire népszerű lesz ez a műfaj és milyen sikereket érnek el.
Az oktatók négy helyszínen (a Közművelődés Házában, a Puskin, a Széchenyi művelődési házakban és a Herman-iskolában) foglalkoznak az utánpótlással. A legjobbak közé bekerülni nagy dicsőség, a két évtized alatt többször jártak már külföldön, többek között Lengyelországban, Franciaországban, Németországban, Portugáliában is felléptek már. Számos hazai elismerés birtokosai, világbajnoksági hatosik hellyel is büszkélkedhetnek, a Magyar Bajnoki címet is szereztek már a Maszk című koreográfiával.
Boros Ilona a Tatabánya Kultúrájáért díj egyik birtokosa. A hétvégi gálaműsorukat és vizsgaelőadásukat teltház előtt a Földi Imre Városi Sportcsarnokban tartották. A legrangosabb díjak átadására az előadás után került sor. A Boros Katalin-táncdíjat Pleier Erik érdemelte ki. A Nemeslaki Irén szakmai díjat ketten kapták; Farkas Csilla és Brasnyó Eszter az alapító László Tibortól vehették át az elismerést.
A gyermek táncművészeti díjat Laczó Georgina, Laczó Szabina, Fülöp Tamara és Pitti Vivien kapták, az ifjúságiaknál: Csuta Viktória, Dubravszki Blanka, Szőke Vivien és Hujber Erzsébet lettek a díjazottak.