Kultúra

2008.03.29. 12:55

Ha esik, ha fúj, lesz Téltemető Komáromban

Hagyomány már a Duna-parti városban, hogy minden évben megrendezik a Téltemető elnevezésű jelmezes felvonulást. Gábor Klára főszervezetőtől azt a tájékoztatást kaptuk, eső esetén is várják az érdeklődőket szombaton.

K.

Gábor Klárától megtudtuk: terveik szerint minden eddiginél nagyobb show lesz az idei Téltemető.

Délután háromtól lesz a jelmezes felvonulás, amely a Szabadság térről indul. A műsorban közreműködik az Újhold régi zene és tánc együttes, a győri zászlóforgatók, és a debreceni Hollóének zeneker.

Minden jelmezes pici ajándékot kap. Elsősorban reneszánsz jelmezeseket várnak de bármi másban is részt lehet venni. Természetesen mindenkit szívesen látnak nézelődni, táncolni, zenét hallgatni.

Mivel délelőtt még szakadt az eső a városban, ezért "B-tervvel" is készültek a szervezők. Ha minden kötél szakad, a rendezvényt a polgármesteri hivatalban tartják. Most úgy tűnik, jól fohászkodtak a szervezők az égiekhez, jelenleg nem esik a városban.

(A www.kemma.hu reményei szerint már az esti órákban képgalériában és mozgóképes összeállításban is beszámol a rendezvényről.) 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!