Honvédelem

2022.12.05. 20:18

Nagyot szólt a tüzér fegyvernemi nap idén is a dandárnál - fotókon az arzenál

Nem létezik modern hadsereg ütőképes tüzérség nélkül. Ezt mutatta meg a tatai dandár tüzéravatója, ahol felvonult a legmodernebb technika is.

Takács Zoltán

MH. 25. Klapka György Lövészdandár, Tüzérfegyvernemi nap

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

Mint ismert, a magyar kormány jelenleg Közép-Európa egyik legjelentősebb Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programját hajtja végre. Ennek része a Magyar Honvédség egyik legfontosabb szárazföldi fegyvernemének, a tüzérségnek a modernizálása is. Nem véletlenül kísérte kiemelt érdeklődés a tisztavatással egybekötött tüzér fegyvernemi napot a tatai Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárnál. 

Az eseményen többek között részt vett dr. Kancz Csaba megyei főispán, Bencsik János országgyűlési képviselő és Michl József, a város polgármestere is. Kása István ezredes, a dandár törzsfőnöke arról beszélt, hogy az infrastrukturális fejlesztés mellett a képzés és az eszközök modernizációja a haderőreform három alappillére. Az ezredes a Kemmának elmondta, hogy idén különleges a tüzérek védőszentjének, Szent Borbálának a napja számukra. Ugyanis ez az első olyan tüzérnap, amikor a maguk valójában láthatók a haderőreform új technikai eszközei. Hozzátette: ez azonban csak a modernizáció első jelentősebb állomása, mert 2025-ig folyamatosan zajlik az eszközbeszerzés, így akkor válik teljessé a tüzérségi eszközpark.

Folyamatos a fejlesztés
A Magyar Honvédség összesen 24 darab PZH 2000-es önjáró tarackot vásárolt a német Krauss-Maffei Wegmann (KMW) vállalattól a folyamatban lévő honvédelmi és haderő-fejlesztési program keretében. A lövegek a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 101. Tüzérosztályának állományában szolgálnak majd. Mint megtudtuk: ezekből már 10 darab meg is érkezett. A tüzérség modern lövegei és a kiszolgáló eszközök, pótalkatrészek 2023 végig érkeznek meg. A digitális hadviselésre alkalmas, lánctalpas, erősen páncélozott önjáró tüzérségi jármű 155 milliméteres, L52-es kaliberű ágyúja képes akár 54 kilométeres távolságon is pontos találatot leadni. A fegyver egy percen belül akár tíz lövést is képes leadni, ráadásul úgy, hogy az egyes lövedékek pályájának módosításával a gránátok egy időben csapódnak be a célpontba. A lövegekhez szükséges 155 milliméteres tüzérségi lőszerek gyártására a jövőben Magyarországon valósul meg.

Bartók Barnabás alezredes, a 101. Tüzérosztály parancsnoka elárulta: a tüzérség nem csak a lövegekből áll. Bár a legfontosabb eleme kétségkívül a PzH 2000HU típusú önjáró löveg, de nem véletlen, hogy a bemutatón felsorakoztatott járművek között ott voltak az optikai felderítő eszközök, valamint egy olyan Gidrán típusú többfunkciós páncélozott támogató harci jármű, amelynek alvázára kiépíthető egy integrált felderítő platform és egy speciális tüzérségi rendszer is. Ami a PzH 2000-esek modern technikájának használatát illeti, ezt még tanulják, az első tesztlövéseken már túl is vannak. Így a képzések után jövő évben már éles bemutatón lehet látni és hallani ezeket is.

Ezen a napon így a jelen és a múlt találkozott, hiszen a dinamikus bemutatón azok a régi, D–20-as orosz vontatott tarackágyúk szóltak nagyot, amelyek még a rendszerben vannak és most ezzel lőttek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről érkezett a honvéd tisztjelöltek. A sikeres bemutató után a tizenkét hallgató avatása is lezajlott, akik a szertartás keretében egy jelképes fenékbillentés, a kardlapos vállérintés és a pálinka lehúzása után váltak teljes jogú tüzérré.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!