Számtan

2023.12.11. 12:56

A BME szerint minőségi a matematika oktatása az Árpád gimiben

Negyvenöt középiskola kapott helyet azon a listán, amit a BME „nulladik matematika zárthelyi” dolgozatának alapján osztanak ki. A tatabányai Árpád diákjai is az élmezőnyben vannak.

Kemma.hu

Az árpádosok is nyertek

Forrás: 24 Óra

Fotó: F. P.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Matematika Intézete minden tanév elején elkészítteti  a „nulladik matematika zárthelyi” dolgozatot az elsőéves hallgatókkal. Ennek az a célja, hogy felmérjék vele a nemrég érettségizett diákok matematikai ismereteit és képességeit.

A 2023 őszén megírt zárthelyi eredményei alapján az egyetem most közzétette, hogy melyik középiskolák egykori diákjai érték el a legjobb eredményeket. A listán 45 középiskola kapott helyet, ezekből a középiskolákból jöttek azok a diákok, akik a legjobbak matekból.

Nagy elismerés a tatabányai Árpád Gimnázium matematika tanárainak és jól tanuló, tehetséges diákjainak, hogy ők is helyet kaptak a BME-listán. Az egyetem oldalán megtalálható a lista, ráadásul közzétették az összes eddigi felmérés feladatait és természetesen azok megoldásait is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!