2017.05.14. 12:50
Azt beszélik – Süttő
Hírek a településről.
Az önkormányzat, illetve a József Attila Megyei és Városi Könyvtár közötti együttműködési megállapodás alapján a tatabányai székhelyű intézmény gondoskodik a település lakosságának könyvtári szolgáltatásokkal történő ellátásáról. A Török Anna Mária vezetésével működő könyvtár hétfő és vasárnap kivételével minden nap várja a betűbarátokat.
Műsoros délután a Templom téren
A helyi német nemzetiségi önkormányzat szervezésében május 20-án délután fél háromkor kezdődik a III. családi délután a Templom téren. A műsor fellépői között lesz a SHOW-her sramli zenekar, a helyi Kleiner Kreis, a kecskédi ifjúsági tánccsoport és a fináléban Dér Heni is.
Érintett lesz a Templom tér is
Az elektromos hálózat korszerűsítési munkái miatt május 22-én reggel fél nyolctól délután fél ötig a falu több részén áramszünetre kell számítani. Érintett lesz például a Petőfi Sándor és a Kossuth Lajos utca, illetve a Templom tér is.
Kerecsensólymok íjászversenye
Tizenötödször rendezi meg íjászversenyét a Süttői Kerecsensólyom Íjászok csoport május 27-én 10 órától. A helyszínt a főutcai Márvány Étteremtől táblák mutatják majd. Lőni visszacsapó reflexíjjal, botíjjal vagy vadászreflex fegyverrel lehet madártollal, gyakorlóheggyel ellátott favesszőkkel. A vadászreflexnél karbon vessző engedélyezett. Előnevezni Molnár Györgynél (fotónkon) lehet május 24-ig.