2017.05.18. 06:07
Azt beszélik – Csép
Hírek a településről.
Szeptemberben lesz két éve, hogy nem kezdődhet új nevelési év a község óvodájában. A kicsik azóta Nagyigmándra járnak. Jelenleg heten szállnak fel reggelenként az autóbuszra Fábiánné Nemes Katalin óvónővel és a hivatalos segítővel, Jakab Károlynével együtt. Mivel az épület hónapok óta üresen áll, jelentős mértékben romlott az állaga.
Szétfagyott a vízvezeték
A település főutcáján, a művelődési ház közelében áll az úgynevezett Balogh-kúria, mely jelenleg egy győri cég tulajdonában van. Történelmi falait szépen felújították, de a melléképület szerelvényeit nem cserélték ki. Valószínűleg ezért fagyott szét az ottani vízvezeték, ami miatt jelentős kár keletkezett.
Népszerű író járt a könyvtárban
Néhány héttel ezelőtt is kerültek új könyvek a községi könyvtárba, ahol időnként író-olvasó találkozókat tartanak. Legutóbb Szabó T. Anna költőnő volt a vendégük, de járt már nálunk a népszerű író, Leslie L. Lawrence, alias Lőrinc L. László is.
Nehezen viselik, ha büdös van
Több mint egy éve már, hogy a községben is elkészült a szennyvízcsatorna-hálózat. Egy időben építették ki az etei és a tárkányi rendszerrel. A három település szennyvizét viszont itt tisztítják meg, a falu szélén. Ám bármennyire is korszerű a biológiai szennyvíztisztító, időnként förtelmes bűz terjeng a faluban.