2017.04.20. 07:11
Közérdekű információk Bajról
Összeállításunkból megtudhatja a község miserendjét, a könyvtár nyitvatartását, az orvosi és fogorvosi rendelési időt, valamint azt, hogy milyen programokkal várja látogatóit a Tata melletti település.
Hetente három alkalommal miséznek a község Szent Ferencről elnevezett templomában. Csütörtökön 18 órától, pénteken 7 órakor, valamint vasárnap 10 órától.
Könyvtár
A községi könyvtár hétfőn 16 és 18 óra között fogadja a látogatókat, csütörtökön pedig szintén 16 és 18 óra között tart nyitva.
Rendelés
Az I. körzet háziorvosa, dr. Kiss Zsuzsanna háziorvos hétfőn 8 és 12 óra között rendel, majd kedden és csütörtökön 13 órától 16-ig. A szerdai és a pénteki rendelési idő: 8–11 óra 30. A II. körzetben dr. Moldvai Kinga rendel. Hétfőn és szerdán 12 és 16 óra között, kedden és csütörtökön 8-tól 12 óráig, pénteken pedig 8-tól 11.30-ig. Fogászatra bejelentkezés alapján várja a pacienseket dr. Szmodics Katalin fogorvos, a rendelési időben. Azaz hétfőn 12 és 18 óra között, kedden, szerdán és csütörtökön 8-tól 13 óráig.
Szolgálat
Hugl Olga védőnő hétfőn és szerdán 8.30 és 9.30 között ad tanácsokat. A keddi terhesgondozás időpontja: 8–10 óra, illetve 13–17 óra. Kedden 12 és 13 óra között dr. Kiss Zsuzsanna csecsemő-tanácsadást tart. Pénteken 9 és 10 óra között iskolai szűrővizsgálatok zajlanak.
Programok
Április 22-én német nemzetiségi dalos találkozót rendez a helyi nemzetiségi hagyományőrző egyesület szervezésében. Május 27-én a község apraja-nagyját megmozgató falu- és sportnapot rendezik az oktatási intézmények, a helyi és nemzetiségi önkormányzat, valamint a baji civil szervezetek közreműködésével.