2016.10.29. 09:04
Már a játszótereken is megjelenik a diszkrimináció
Élőben a játszótérről, avagy Egyenlőség gyerekszemmel címmel nyílt kiállítás tegnap a Vértes Agorájának aulájában.
– A diszkrimináció hazánkban is jelen van az élet számos területén. Ennek ellenére a legtöbben nem ismerjük a jogainkat, ha hátrányos megkülönböztetés ér bennünket. Pedig ma Magyarországon már létezik törvény, amely a diszkriminációt tiltja. Az érintettek az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhatnak, amely jogkövető magatartásra bírhatja a diszkrimináló intézményt vagy szervezetet – mondta dr. Kócza Júlia.
Pár évvel ezelőtt a hatóság a 8-14 év közötti gyerekeket is megcélozta, a Fiatalok a diszkrimináció ellen kommunikációs projektjével, amikor is irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdetett meg számukra. A hátrányos megkülönböztetésről és az esélyegyenlőségről az irodalom és a képzőművészet nyelvén kifejezett gondolatai láthatóak a mostani kiállítás darabjain is. A pályázattal több mint 300 gyermeket szólítottak meg, a rajzokat az ország eddig mintegy 70 helyszínén állították ki.
A megnyitón a Bárdos László Gimnázium diákjai, Schermann Tilla és Fekete Petra Anna énekeltek népdalokat, majd Pataki Péter gitározott és énekelt a közönségnek. A kiállítás november 11-ig tekinthető meg a Vértes Agorájában.
Az EBH 2005-ben alakult közvetlenül Magyarország uniós csatlakozása után, 2009-től minden megyében területi referens segíti azokat, akiket nemük, koruk, egészségi állapotuk, társadalmi származásuk (a törvény húsz ilyen tulajdonságot nevesít) miatt hátrányos megkülönböztetésben részesülnek.