2016.04.01. 15:56
Így képzelik a tervezők a régi Bányakórház és környékének felújítását
A Bányakórház felújítási terveit bemutató kiállítás nyílt tegnap a Vértes Agorájában.
Vikár András elmondta, a bírálat során a legfontosabb szempont az volt, hogy a terv a hely adottságaihoz mennyire igazodik, valamint, hogy a tervező miként kezelte azt, hogy a terület egy kissé lejt a strand felé, a konstrukció mennyire mai, és mennyire illeszkedik a környezethez. A legtöbb támogatást kapott pályamű különleges megoldása, hogy a helyet különböző beépítési karakterre osztotta. A Semmelweis utcai és a Bányakórház környéki területre más-más beépítést javasolt.
Schmidt Csaba kiemelte: természetesen azokkal a tervezőkkel szeretnének tovább gondolkodni, akiket a zsűri díjazott. Emellett szeretnék megkérdezni a tatabányaiak véleményét is. Az első feladat, hogy a kormánnyal közösen meghatározzák a régi Bányakórház épületének funkcióját, ezt követően tudnak majd esetlegesen változtatni a terveken.