Közélet

2015.11.10. 11:57

Új oktatási program indul a Feszty iskolában

A Rotary Club, az önkormányzat és a Feszty Árpád Általános Iskola összefogásával új, kétéves tanítási program kezdődik a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására az intézményben.

V.T.

A csaknem 21 millió forintos "Sikeres iskola" projektnyitóján Wágner Vilmos, a Rotary Club komáromi elnöke mutatta be a társadalmi szolgálatot ellátó társaság eddigi akcióit. Az elnök kiemelte: a mostani projekt elindításához pályáztak a Rotary Foundationnél, és támogatókat találtak a komáromi önkormányzatban és négy németországi klubban.

A magyarországi Rotary klubok történetében eddig hat ilyen projekt valósult meg – mondta dr. Dénes Ferenc, a komáromi Rotary Club tagja, a projekt vezetője. A forrásokból az Feszty iskolában vezetik be a komplex instrukciós programot. A módszerrel a különböző képességű és szociális helyzetű gyerekek sikeresen együtt taníthatók – hangsúlyozta.



Dr. Molnár Attila polgármester a program előnyei mellett azt emelte ki, hogy bár az iskola fenntartója az állam, a működtetést az önkormányzat vállalta magára, így a nemrégiben elnyert 200 milliós támogatásból az iskola udvarát újítják fel.

Méltatta a kezdeményezés fontosságát Csóka Imre, a szervezet magyar és Peter Möller, a német district kormányzó. Kiss Mária iskolaigazgató azt hangsúlyozta, hogy a program bevezetése újabb mérföldkő az iskola életében, ami ugyan kemény munkát ró az intézményre, de vállalták az ehhez szükséges 90 órás képzést. A különböző társadalmi helyzetű, különböző képességű és teljesítményű tanulók együtt nevelése, oktatása igencsak aktuális – tette hozzá.

Címkék#Komárom

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!