2014.12.04. 09:01
Ónos eső: csapatszállító a lényegében megsemmisült Gerecsében
Az Időkép egyik észlelője, Herczeg László számolt be arról, ahogy, és amilyen körülmények között a katonaság, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem megközelítette Gerecsében álló egyik mobil adótornyot.
- Amit tapasztalunk: gyakorlatilag az erdő megsemmisült. Amelyik fa nem dőlt még ki, annak a koronája sérült, vagy csak magasságában van derékba törve, és a letört részét egy hasonló sorsra váró társa tartja. Nagyjából fél percenként térnek a jég súlya alatt megfáradt fák, elképesztő hanggal a földre, frászt hozva arra a pár szerencsétlenre, akik alattuk bandukolnak, fejlámpával is sisakkal - írta Herczeg László.
- Feljutottunk ugyan, de ahhoz hogy az erdő újra hagyományos gépjárművel járható legyen, 1 hét folyamatos helyreállítási, és eltakarítási munkára mindenképpen szükség van. A már kidőlt fák alatt, felett, mellett való elsétálás sem egyszerű, hiszen a föld 20-30 centi vastagon tele van a fákról már lehulló méretes jégdarabokkal, ami rendkívüli módon csúszik. A fa, amit átlépnénk, vagy rálépnénk, jeges és csúszik - tette hozzá, kiemelve, hogy senki se kövesse példájukat egészen addig, amíg az eltakarítási munkálatok, és a jégzajlás meg nem történik. A lehulló méretes faágak, boruló fák egy reccsenéssel, de szemrebbenés nélkül bárkit a földbe döngölnek, aki pusztán bátorságból, vagy vakmerőségből arra kirándulna most.
További fotók az Időkép.hu-n.