2014.12.22. 14:37
Kitették a váróteremből csak azért, mert hajléktalan
Sosem szerencsés az általánosítás. Igaz ez a hajléktalanokra is. Mert köztük ugyancsak vannak olyanok, akik cseppet sem hasonlítanak a döntő többségre. Ám bárhogy is nézzenek ki, nekik is vannak jogaik.
Átlagos ruházata tiszta volt, arcát valószínűleg reggel borotválta. Kellemes benyomást tett rám. Azt hittem, hogy turista, de amikor nevemen szólított, még érdeklődőbben néztem rá. Azt kérdezte, hogy szerintem van-e joga az autóbuszpályaudvar biztonsági őrének kizavarni őt kora délután a váróteremből csak azért, mert hajléktalan. Megígértem neki, hogy utánanézek.
Másnap a Vértes Volán szóvivőjétől, Pruzsina Alicétől megtudtam, hogy cégüknél nincs ilyen utasítás. Ők nem tesznek különbséget utas és utas között. A tömegközlekedési eszközöket igénybe vevőkre - beleértve a járművek indulására várakozókat is -, kizárólag a buszpályaudvarok házirendjének betartása kötelező. Ha az ellen nem vét valaki, nem utasítható ki a váróteremből a nyitvatartási időszak alatt.
Teljesen korrekt szabály ez. Más kérdés, hogy ezzel is visszaélhet bármelyik alkalmazott a hajléktalanok esetében, akik egyébként joggal mondhatják, hogy utazni szeretnének, és ők is buszra várnak. Még akkor is, ha ez nem igaz, mert az ellenkezője nem bizonyítható.
Az viszont igen, hogy a hajléktalanok száma - a közelmúltban felmért statisztikai adatok szerint - annál több, minél nagyobb egy település. Budapesten élnek a legtöbben fedél nélkül, aztán a megyei jogú városokban, míg a falvakban egyáltalán nem, vagy csak elvétve.
A Kisbéri Járás községeinek több polgármesterétől is érdeklődtem efelől. Ácsteszér, Császár, Csatka, Réde és Tárkány elsőszámú választott vezetője egyaránt úgy fogalmazott, hogy náluk egyetlen hajléktalan sincs, s az utóbbi 20-25 évben nem is volt.
Egyedül Bakonybánk polgármestere, Kovács Kálmán mondta, hogy náluk van egy, bár ő sem teljes egészében az. Az 58 éves hölgy ugyanis férje halála után vált “elveszetté”, ám annak érdekében, hogy legyen hol álomra hajtania a fejét, az önkormányzat lehetőséget biztosít neki egy régi üzlethelyiség igénybevételére, amely ugyan nem lakás, de van benne víz, villany és fűtési lehetőség egyaránt.
Ő különösen szerencsésnek érezheti magát emiatt. És azok is, akiket a kisebb-nagyobb falvak lakói ugyancsak felkarolnak, mert ezeken a településeken még ma is lényegesen gyakoribb a nehéz helyzetbe kerülőkkel való érdemi törődés, mint a lényegesen nagyobb lélekszámú városokban.
Vannak, akik nem fogadják el a felajánlott segítséget
Székely Csabától, a tatai szociális alapellátó intézmény igazgatójától megtudtam, hogy azért is van több hajléktalan a városokban, mert a törvény szerint a nagyobb közigazgatási egységeknek kell gondoskodniuk a kistérség “elesettjeiről” is. Tatán jelenleg 25 főt tudnak befogadni az Almási út 43. alatti hajlékalanszállón, de november 1 és április 30 között még 15-öt. Volt viszont olyan tél, amikor csaknem ötvenen húzták össze magukat itt, mert senkit sem utasítanak el ők sem, ha valaki segítséget kér. Kiderült az is, hogy többségük férfi, de egyre nő a nők létszáma. A városban egyébként csaknem hetven hajléktalan él, de egy részük még a felajánlott segítséget sem fogadja el. Hangsúlyozta, hogy gondozottjaiknak ugyanolyan jogaik vannak, mint azoknak, akiknek van saját vagy bérelt lakásuk. Ugyanakkor az is tény, hogy nekik be kell tartaniuk azt a speciális szabályrendszert is, amit házirendként rögzítenek. Ezt viszont nem az intézmény vezetői hagyják jóvá, hanem a város és annak közelében lévő községek polgármesterei által alkotott kistérségi tanács.
-->
