Most kezdődik a törkölypálinka-szezon

A mester saját kezűleg bontja ki, majd emeli a magasba segítőjével együtt a műanyag zsákokat, és önti az üstbe a cefrésített szőlőszemeket. Beköszönésünk kapóra jön egy kis pihenésre, miközben megtudjuk, hogy épp a cefreváltás időszakában érkeztünk.

A klasszikus gyümölcscefrék döntő többségét már lefőzték, és megkezdték a törköly-szezont, bár akad még olyan hordó, amelyikben vegyes gyümölcs vár a sorára. Közben Varjas úr elmondja azt is, tavaly nyáron olyan jó volt a sárgabarackfák termése, hogy szeptemberben jóformán csak az azokból készített cefréket főzték. Megemlíti, hogy a korábbi évekhez képest jóval több körtét is hoztak hozzá, méghozzá kifejezetten jó minőségűt.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Varjas Gyula munka közben
[/caption]

Valamennyi az úgynevezett kétlépcsős üstbe kerül, sűrűségüktől függően 400-450 liter. Mivel a jó pálinkához is türelem kell, több óra is eltelik, míg a zárt rendszer végén kicsurog a megfelelő minőségű és tisztaságú szesz. Így volt ez tegnap, így lesz ma, holnap és azután is. Valószínűleg május végéig, bár egyelőre csupán április elejéig van előjegyzésük. Az viszont biztos, még a nyári szünet előtt elvégzik a szükséges karbantartást és felújítást, hogy szeptemberben mindent előröl kezdhessenek.

Arra számítanak, hogy továbbra is a környéken élő szőlő- illetve gyümölcsös gazdák keresik majd fel őket, bár egyre többen vannak, akik a Győrhöz közeli községekből jönnek. Nekik sem mondanak nemet. Így tudták meg, hogy az ő lakóhelyeiken is kiváló volt a tavalyi birsalma-termés, így igazán remek, karakteres pálinkákat tudtak készíteni. Olyanokat, amelyeknek az illat- és zamatanyaga egyaránt kiváló. Ugyanez elmondható a csacsanszkája ledotéka elnevezésű szilvából készített párlatról, amit Varjas Gyula az Erdélyből származó, szilvafából készített hordókban érlel tovább.

Ezt ugyanolyan módszerrel készíti, mint az összes többit. Különlegességét ez is az alapanyagnak köszönheti, ami a mester szerint minden égetett szeszes ital értékét 70 százalékban határozza meg. Ehhez húsz százalékban járulhat hozzá a berendezések minősége, míg a főző technikai tudása maximum tíz százalékban. Persze, az is számít, kimagozzák-e a gyümölcsöt vagy sem, ráadásul arra is figyelni kell, hogy a cefrét jól lezárva érleljék, mert ha „szelel”, akkor a végtermék sem fütyülős lesz, hanem még egy rövid füttyöt sem érő.

A jogszabály megváltoztatása óta akadtak, akik éltek ezzel a lehetőséggel, de a döntő többség nem. Mert az igazán jó pálinkákat nem kicsi, hanem nagy üstökben lehet készíteni. Mint például a bársonyosi főzőben, ahol már 1778-ban is működtettek ilyen berendezést. Ezt a pannonhalmi apátság adókönyvei bizonyítják. Más dokumentumokból tudható, hogy az 1948-as államosítás után a Tatabányai Szesz és Szikvíz Vállalathoz került a régi műhely, ami helyett 1964-ben építettek újat. Azt, amelyik ma „Kupica” néven működik. Tizennégy évvel később újabb tulajdonosváltás következett. A berendezéseket és az épületet az előző birtokostól, a hozzátartozó földterületet az önkormányzattól vette meg Varjas Gyula, aki joggal büszke arra is, hogy pálinkalovaggá avatták, méghozzá a keresztnevével megegyező városban, Gyulán. De nem csak ekkor örült, hanem akkor is, amikor egy országos versenyről ezüst minősítéssel térhetett haza kedvenc bodzapálinkájával.

Palásti Péter Igazán jó pálinka csak nagy üstben készíthető Szűkebb hazánkban több mint 15 engedéllyel pálinkát főző vállalkozó alakítja át a gyümölcsfák termését legalább 37,5 fokos szesszé. Korábban akadtak olyan emberek, akik mindezt a törvényi tiltás ellenére „feketén” tették. Ma már nincs erre szükség, mert mindenki számára lehetővé tették, hogy – legfeljebb 50 liter 86 fokos – házipálinkát főzzön otthon.

A jogszabály megváltoztatása óta akadtak, akik éltek ezzel a lehetőséggel, de a döntő többség nem. Mert az igazán jó pálinkákat nem kicsi, hanem nagy üstökben lehet készíteni. Mint például a bársonyosi főzőben, ahol már 1778-ban is működtettek ilyen berendezést. Ezt a pannonhalmi apátság adókönyvei bizonyítják. Más dokumentumokból tudható, hogy az 1948-as államosítás után a Tatabányai Szesz és Szikvíz Vállalathoz került a régi műhely, ami helyett 1964-ben építettek újat. Azt, amelyik ma „Kupica” néven működik. Tizennégy évvel később újabb tulajdonosváltás következett. A berendezéseket és az épületet az előző birtokostól, a hozzátartozó földterületet az önkormányzattól vette meg Varjas Gyula, aki joggal büszke arra is, hogy pálinkalovaggá avatták, méghozzá a keresztnevével megegyező városban, Gyulán. De nem csak ekkor örült, hanem akkor is, amikor egy országos versenyről ezüst minősítéssel térhetett haza kedvenc bodzapálinkájával. Varjas Gyula munka közben -->