Húsz éve még meg tudták menteni a bányászokat

Talán el sem hinnék, hogy a Tatabányai Szénbányák Vállalat fennmaradási programja már 1956-ban megkezdődött, amikor a monokultúra feloldását, az egytermékes profilból kitörést fogalmazták meg stratégiai célként. Ekkor alakult a Központi Műhely Üzem, és ugyanebben az esztendőben az úgynevezett Haldex-eljárás kidolgozása és nemzetközi elterjesztése is megvalósult.

A szénbányászaton kívüli tevékenység fejlesztésére, 1967-ben megalakul a VIDUS, mint a nagyvállalat környezetvédelmi „stílusú” üzeme. Megkezdődött a szén komplex hasznosításának kutatási – fejlesztési programja, amely a szén újszerű alkalmazását, kísérő kőzetei alkotóinak felhasználását kereste. Az 1971-es rekonstrukciós program az öreg medence pillérekben lekötött szénvagyonának kitermeléséről szólt. Ezt követően a „Bánya” kitört a hagyományosan művelt medencéből, új területeken kezdte meg a szén- és bauxitvagyon feltárását, valamint kitermelését. A ''70-es években indított Eocén-program égisze alatt beindul az ikertermelés, szén-bauxit-víz bányászkodás, megépült a Csordakúti, Nagyegyházi, Mányi Bányaüzem. A ''80-as éveket az önálló működésre alkalmas üzemek, részlegek külön társaságokká szerveződése fémjelzi. 34 cég jön létre. Aztán 1994. április 1-én megtörténik az utolsó nagy dobás az élettartam megnövelése érdekében: a bánya-erőmű integráció.

A nagyegyházi szénmező alatt húzódó bauxitvagyon minősége 13-as modul, ezzel az egyik legjobb Magyarországon fellelhető timföld alapanyag. A medencében – geológiai vizsgálatok támasztják alá – jelenleg 200 millió tonnás a kitermelhető szénvagyon.

A térség karsztvízkincse ásványvíz minőségű, amely a móri ároktól, gyakorlatilag a Gellért fürdőig húzódik.

A Bánhidai Erőmű kapacitása 100 MW volt, a Fűtőerőmű 150 MW hőigény ellátása mellett 32 MW villamos teljesítményre volt képes.

A húsz éve történtekről olyan erőműi és bányavezetőkkel beszélgettünk, akik ilyen vagy olyan módon ott bábáskodtak az Energetikai Kft. születésénél, illetve oroszlánrészt vállaltak annak működtetésében. A fent említett bányatörténeti lépésekről például Csiszár István, a Tatabányai Bányák felszámolóbiztosa beszélt, aki a „trösztnek” vezérigazgatója is volt.

Szám József Róbert a ''94-ben alakult kft. ügyvezető igazgatója volt. A visszaemlékezésen betegsége miatt nem tudott részt venni, de egy, a volt kollégáinak címzett, személyes hangvételű levélben „egy igaz integrációról” írt. Az egykori elsőszámú vezető érzékletesen ecsetelte azokat az időket, amikor a munkahelyi beszélgetések fő témája a megélhetés, a család eltartása, az egzisztencia megőrzése volt. Majd azt is megemlíti, hogy a bányász és erőműves szakembergárda példamutatóan összekovácsolódott.

A Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központot 1991-től vezette Vas László, aki korábban a bányavállalatot, majd később a VÉRT-et is igazgatta. Sokat dolgozott azért, hogy az integráció a bányászok számára előnyős feltételekkel jöjjön létre.

– A bánya-erőmű kapcsolatrendszer lehetséges megoldásának az integráció kínálkozott – jegyezte meg a szakember. – Az MVM eredeti terve az volt, hogy a Bánhidai Erőművet 1997-ig működteti. Nagy eredmény, mind az erőművesek, mind a bányászok számára, hogy végül 2004-ig, a mányi üzem „kifulladásáig” működött.

– A Bánhidai Erőmű is nyertese volt ennek az „összefonódásnak” – folytatta a megkezdett gondolatot Káldy Lajos, egykori erőműi üzemvezető. – Az elkövetkező tíz évben még újabb technológiai fejlesztésekre is futotta. Az integráció a szenes erőművek élettartamát is megnövelte. A Tatabányai Fűtőerőmű akkor négy olajtüzelésű és négy szénportüzelésű kazánnal rendelkezet, így rugalmasan tudott alkalmazkodni a megnövekedett szénigényekhez. Az összevonással mind a bánya, mind az erőművek kapacitásait jobban ki lehetett használni.

Szikrai Miklós vezérigazgatóként vezette a bányavállalatot, az integrációt követően pedig a kft. műszaki igazgatójaként tevékenykedett.
– A bányászat a kilencvenes évek elején már en bloc nagy bajban volt – emelte ki. – A költségek csökkentésére önállóan egyik iparág sem volt képes. Így jött létre a célbánya-célerőmű „felállás”, meghosszabbítva mindkét üzem működését. Jól sikerült összecsiszolni a két egymástól eltérő technikai kultúrájú szakmai társaságot. Rövid ideig méregettük egymást, de hamar rájöttünk, közös az érdekünk. Neki is láttunk a munkának. Az országban nálunk jött létre utolsóként ez az integráció, ám minden valószínűség szerint a leginkább összetartó közösséggé ez a csapat forrt össze. Az integráció sikerének ez is a titka...

– Kilencvenkettőben még több mint háromezren dolgoztak a bányánál – vette át a szót Csaszlava Jenő, aki a vállaltnál és a kft.-nél is a humánpolitikai osztályt vezette. – Ahol meg lehetett oldani, ott önálló társaságokba szerveztük ki a tevékenységeket. Miközben a dolgozóink csaknem 95 százalékát sikerült megtartanunk, pontosabban nem kerültek utcára. A „teljes” Tatabányai Energetikai Kft.-ben majdnem 2500-an találtak munkát.

Vas László még azt is megemlítette, hogy a mányi termelés befejezését követően jó néhányan az oroszlányi bányában, eredeti szakmájukban tudtak elhelyezkedni. Márkushegyen ma is működik még az ország egyetlen mélyművelésű bányája.

– Az mi energetikai kft.-nk kezdeményezésére, bányászati és villamos szakemberek részvételével, úgynevezett országos szén-áram konferenciát rendeztünk a megalakulást követően – hangsúlyozta Szikrai Miklós. – Igyekeztünk közösen feltárni a problémákat, meghatározni az integrációk lehetséges élettartamát... Később ezek a találkozások a társaságunk berkein belül tradícióvá váltak.

Csaszlava Jenő a kollektív szerződések összehangolásának rögös útjáról is szót ejtett, hiszen az is gátolhatta volna az integráció eredményességét.
– A szakmai sajátosságokat megőriztük, ez nagy szó volt – említette az osztályvezető. – A bányászoknak megmaradt a hűségjutalma, szénjárandósága, az erőműi dolgozóknak pedig a tizenharmadik, tizennegyedik havi fizetés és az áramkedvezmény...

– Mivel az energiaszektorban – bármily hihetetlen – magasabbak voltak a jövedelmek, mint a bányászatban, a bányászok javadalmazása az integrációt követően fokozatosan javult – hangsúlyozta a gondolatot tovább szőve Vas László.

– Az integrációt egyébként durván két hónap alatt hat munkacsoport hozta létre, dolgozta ki a összeolvadás és a további működés részleteit – mondta Csiszár István. – Februárban láttunk neki, és április elsejével, pont húsz éve beindult a kft. Ezzel pedig azt értük el, hogy tíz éven keresztül még csaknem háromezer embernek tisztes megélhetést biztosított a társaság.

Minden év március 31-én bányajárással emlékeznek meg a közösség egykori tagjai az integrációról. Az évfordulóra emlékezve koszorút helyeznek el a vízbányában lévő Borbála szobornál, vagy a Kő-hegyen található kilátón lévő Ranzinger Vince emléktáblánál... Ennyi maradt az integrációból?

Petrik József Mit rejt a mély? A kilogrammonként 18 ezer kJ fűtőértékű barnakőszén, amelyet Tatabányán és környékén hoztak a felszínre, hazánk legjobb minőségű barnaszene.

A nagyegyházi szénmező alatt húzódó bauxitvagyon minősége 13-as modul, ezzel az egyik legjobb Magyarországon fellelhető timföld alapanyag. A medencében – geológiai vizsgálatok támasztják alá – jelenleg 200 millió tonnás a kitermelhető szénvagyon.

A térség karsztvízkincse ásványvíz minőségű, amely a móri ároktól, gyakorlatilag a Gellért fürdőig húzódik.

A Bánhidai Erőmű kapacitása 100 MW volt, a Fűtőerőmű 150 MW hőigény ellátása mellett 32 MW villamos teljesítményre volt képes.

A dolgozói létszám A tröszt fénykorában 20 ezer alkalmazottat foglalkoztatott. 1986. decemberében is még 11 446-an dolgoztak a vállalatnál. Öt évvel később már az alkalmazotti létszám az ötezret sem érte el. 1994. április elsejéig négyezer munkavállalót sikerült „kimenteni” különböző vállalkozásokba. Ekkor már nagy bajban volt a bányászat. Az integrációba 1150 fizikai és 283 szellemi dolgozó tevékenykedett 1995. nyarától. Igen nagy eredmény, hogy a Tatabányai Bányák felszámolása során érdemi elbocsátás nem volt.

-->