Közélet

2013.11.19. 17:35

Kínai artistamutatványok a megyében

A cirkuszok jönnek és mennek. Művészeik ma is igazi vándoréletet élnek. Többségük határainkon belül lép fel, de az ritka, hogy kínai artisták mutatkozzanak be, főleg a magyar vidéken. Márpedig az Exit Cirkusz új műsorát főleg ezért volt érdemes megnézni.

Palásti P.

A három éve alakult társulat beszédes nevet választott magának. Nem véletlenül, hiszen a közismert angol kifejezés meghosszabbított magyar fordítása lett a szlogenük, miszerint: „Kijárat a mindennapokból”. Nagy szükség is van erre, főleg az egyre nagyobb stressz miatt, ezért mindig jól jön a kikapcsolódás, amire tökéletes lehetőséget biztosítanak az Exit Cirkusz artistái, idomárjai, zsonglőrei, de leginkább a Távol-Keletről érkezett vendégművészek.

Az a hat fiatalember, akik nagyban hozzájárulnak már a nyitójelenet sikeréhez is. Ráadásul nem a hagyományos manézsban, hanem a kupola alatti körszinpadon, ahol a 80. születésnapját júliusban már megünnepelt Picard Vilmos is mindig nagy sikert arat.

Az ő fiától, a társulat ügyvezető igazgatójától, ifj. Picard Vilmostól azt is megtudtuk, hogy jelenleg 23-an gondoskodnak a nézők szórakoztatásáról. Vilmos is bejárta a világot, öt esztendős kora előtt már fellépett, ráadásul nem is itthon, hanem Amerikában. Újításának köszönhetően a közönség tavaly is, most is egy-egy komplett mesesorozatot láthatott, láthat. Egy éve képzeletbeli repülőutat jártak végig, az idén pedig a shanghai expresszre ültetik fel a belépőjegyüket megváltókat.

Azért pont erre a legendás vonatra, mert kínai vendégeik egy része Shanghaiból érkezett, a többiek Pekingből.
Úgy kerültek Magyarországra, hogy a világot már jóformán teljes egészében bejárt ifj. Picard Vilmos kínai artistákkal is jó barátságot kötött. Velük vette fel a kapcsolatot, s kérte, hogy küldjenek hazánkba egy látványos, igazi kínai produkciót bemutató csapatot.

A  szerződést megkötötték, s ennek köszönhetően volt látható fantasztikus előadásuk a mi megyénkben is. Műsoruknak főleg az a része lélegzetelállító, amikor átszaltóznak az egyre magasabbra emelt, egy méternél is kisebb átmérőjű karikán. Ezzel nagy sikert arattak már Amerikában, Izraelben és Európa több országában, valamint tengerjáró luxushajókon egyaránt.
Bár a színpadon szinte mindvégig mosolyognak, az előadások között viszonylag zárkózottak.

Nem nagyon keresik a többiek társaságát, jól elvannak maguk között. Bizonyára azért, mert csak egyikük beszél angolul, a többiek csak az anyanyelvükön. Főzni viszont nagyon tudnak. Olyan finomságokat készítettek kollégáiknak, akik még csak hasonlókat sem ettek Magyarországon a kínai éttermekben. Kedves gesztusukat isteni halászlével és pörkölttel viszonozták, amik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!