2013.11.27. 14:49
Harmincezernél is több madár van az Öreg-tavon
Szerda reggelre 31 ezerre emelkedett a vadludak száma a tatai Öreg-tavon. Ahogy azt a megyei szakemberek remélték, a hideg idő meghozta a vadlúd-tömegeket a területre.
Szombaton immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a tatai Öreg-tó partján a Vadlúd Sokadalmat, amelyen számos programon részt vehetnek az érdeklődők.
A tó a maga alig 2 négyzetkilométeres felületével az őszi-téli időszakban olyan fantasztikus látványosságot kínál a természetkedvelőknek, mely méltán teszi világszerte híressé. Ez a látványosság pedig nem más, mint a vízimadarak, kiemelten a vadludak őszi-téli vonulása.
A távoli északi költőterületeikről a Kárpát-medencébe érkező vadludak évszázadokkal ezelőtt itt, a tatai Öreg-tavon alakították ki egyik legrangosabb - 1989 óta nemzetközi egyezménnyel is védett - pihenőhelyüket.
A rendezvény idei díszvendége a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. A nemzeti park bemutatkozása mellett számos, az igazgatóság által működtetett természetvédelmi programról, valamint nagyközönségi akciókról és programajánlatokról is tájékozódhatunk.
Szombaton lesz teleszkópos madármegfigyelés és madárgyűrűzés, játszóház, de a rendezvényre érkezik az Írottkő Natúrpark Roadshow is. Az Írottkő Natúrparkért Egyesület a roadshow keretében tanösvényt állít fel a rendezvényen. Termék-kóstoló, kézműves bemutató, természetes alapanyagú gyermekjátékok és kvíz várja az érdeklődőket. Adventi vásár is lesz, kézművesek, őstermelők, népművészek portékáival. Fontos tudni: a tómederben minden nap délután 15 óra és másnap reggel 9 óra között tartózkodni tilos.