A csatkai Szűz Máriához zarándokoltak

Sokan voltak, de jóval kevesebben, mint a korábbi években. Valószínűleg ennek is a válság az oka. Annak ellenére, hogy a “hegynek” nevezett magaslat forgatagában szórakozók között most is akadtak, akik két kézzel szórták a pénzt. A kegytárgyakat és édességeket árusítók sem jártak rosszul, de a pecsenyét és sült kolbászt kínálóknak nem kellett elővenniük tartalékaikat.

Nagyon sokan ugyanis kocsijuk csomagtartójából étkeztek, vagy a magukkal hozott kondérokban főztek pacalt és sertéspörköltöt, majd az éjjeli órákban tovább szítva a tüzet, a lángok mellett melegedtek. Mert az igazi búcsújárók most is őrizték őseik hagyományait. Mint például a Soltról érkezett Sztojka Ferenc és népes családja. Ők pontosan arra a helyre telepedtek le, ahova a családfő szülei, amikor a ma már sokunokás nagypapa még csak kicsi fiú volt.

A legtöbben ezúttal is betartották a “menetrendet”. A széles mezőn történt leparkolás után első útjuk a völgybe vezetett. A kápolnába, ahol Szűz Mária oltár fölé magasodó szobrát először bíborvörös palástba öltöztették, majd égszínkékre cserélték hófehér ruhája fölött. Sokan nézték áhítattal. Karonülő csecsemők, óvodások, iskolások, kamaszok, felnőtt fiatalok, középkorúak és vének egyaránt.

A kápolna fényárjában némán imádkoztak a hívők, míg a különböző településekről érkezett egyházi méltóságok a főbejárat előtt hangosan. Magyarul és lovári nyelven egyaránt. Utóbbin azért, mert a zarándokok nagy része most is cigány volt. Csak a bőrük színe más, hitük, reményeik és imáik ugyanazok.

Ez viszont nem mondható el szórakozási szokásaikról. A romáknak ugyanis vérükben van a zene, a ritmus, ezt ismét bizonyították. Egészen kicsi gyerekek és öregek egyaránt. Főleg a különleges, fényes ruhákat viselő szép cigány lányok és asszonyok. Akadt köztük olyan Székesfehérvárról érkezett hölgy, aki tűhegyes cipőjében ropta fergetegesen a fűcsomók között. Nem volt meglepő, hogy férfiszemek százai tapadtak a látványra. De nagy sikert aratott egy kalapos kisember is humoros táncával, akit ugyancsak sokan biztattak.

Nem volt viszont biztatásra szüksége Tűz András helybéli polgármesternek, aki folyamatosan igyekezett megadni minden segítséget a Csatkai Mária Kegyhelyért Alapítvány elnökének, Tóth Zoltánnak és munkatársainak, akik az idén is a legtöbbet tették azért, hogy minden a hagyományok jegyében történhessen. Sikerült. Valószínűleg így lesz jövőre is, s akkor talán többen jönnek majd ide, mint az idén.

A vak visszanyerte látását, a béna újra lábra állhat

A Szentkút közelében lévő kápolnát báró Fiáth Ferencné építtette 1862-ben a török időkben elpusztult kápolna helyére. Tette ezt azért, mert 1862 augusztus 21-én egy zarándoknak megjelent Gábriel angyal, utána pedig Szűz Mária, aki kijelölte a kápolna helyét.

A költségekhez a környéken élők is hozzájárultak. A feljegyzések szerint Csöbönyei József szervezte az adakozást, aki később az első remeteként élte itt az életét egy kunyhóban a szenthely közelében. Ő ugyan nem, de mások jóval korábban tanúi voltak annak a csodának, ami Meizler Vilmossal történt 1792-ben. Vakságából gyógyult meg pillanatok alatt azt követően, hogy a Szentkút vizéből elfogyasztott néhány kortyot, s annak köszönhetően visszanyerte látását. Sokak szerint az itt feltörő folyadék elsősorban a lábfájás gyógyítására, a bénaság ellen jó. A zarándokok régen és ma is korsókban, üvegekben, újabban műanyag flakonokban viszik haza a forrás vizét az otthon maradtaknak. Főleg 1962 óta, amikor a veszprémi püspökség hivatalosan is zarándokhellyé nyilvánította Csatkát, és engedélyezte a búcsújárásokat. A kegyhely főbúcsúja szeptember 8-án, vagy az ahhoz legközelebb eső vasárnap van Kisboldogasszony ünnepéhez kapcsolódva.

Palásti Péter A vak visszanyerte látását, a béna újra lábra állhat A Szentkút közelében lévő kápolnát báró Fiáth Ferencné építtette 1862-ben a török időkben elpusztult kápolna helyére. Tette ezt azért, mert 1862 augusztus 21-én egy zarándoknak megjelent Gábriel angyal, utána pedig Szűz Mária, aki kijelölte a kápolna helyét.

A költségekhez a környéken élők is hozzájárultak. A feljegyzések szerint Csöbönyei József szervezte az adakozást, aki később az első remeteként élte itt az életét egy kunyhóban a szenthely közelében. Ő ugyan nem, de mások jóval korábban tanúi voltak annak a csodának, ami Meizler Vilmossal történt 1792-ben. Vakságából gyógyult meg pillanatok alatt azt követően, hogy a Szentkút vizéből elfogyasztott néhány kortyot, s annak köszönhetően visszanyerte látását. Sokak szerint az itt feltörő folyadék elsősorban a lábfájás gyógyítására, a bénaság ellen jó. A zarándokok régen és ma is korsókban, üvegekben, újabban műanyag flakonokban viszik haza a forrás vizét az otthon maradtaknak. Főleg 1962 óta, amikor a veszprémi püspökség hivatalosan is zarándokhellyé nyilvánította Csatkát, és engedélyezte a búcsújárásokat. A kegyhely főbúcsúja szeptember 8-án, vagy az ahhoz legközelebb eső vasárnap van Kisboldogasszony ünnepéhez kapcsolódva. -->