2013.06.13. 11:58
Százhetvenkét családnak segítettek az adósságkezeléssel
A Komtávhő a Családsegítő Szolgálattal közösen működtetett adósságkezelési támogatással 36 millió forintot meghaladó összegű hátraléktól mentesítette fogyasztóit 2012 áprilisától 2013 február végéig.
A programban legalább három hónapos próbaidő után lehet részt venni, azaz a jelentkezőnek legalább ennyi ideig rendben kell fizetni a számláit, ezután köt vele megállapodást a polgármesteri hivatal. Az adósságcsökkentési támogatás mértéke az adósság 75 százaléka, tehát a fennmaradó 25 százalékot az adósnak részletekben, önrészként kell vállalnia.
A programban résztvevők újabb hátralékot nem halmozhatnak fel, rendszeresen fizetniük kell a távhőszámlát és az adósságkezelésbe bevont hátralékuk negyedének havi részletét, amit legfeljebb 18 hónapra lehet elosztani. Három havi nemfizetés után a hátralékost kizárják az adósságkezelési programból és visszatéríttetik vele a támogatást.
A csak távhős adóssággal rendelkező ügyfelek Komtávhő Zrt. ügyfélszolgálatán is elindíthatják az adósságkezelési támogatásban való részvételt, ugyanis itt külön szakember foglakozik a kérelmezőkkel, illetve részletes tájékoztató található a a távhő honlapján. Más esetben a Platán téren lévő Családsegítő Szolgálathoz lehet fordulni a 34/512-894-es telefonon, vagy az [email protected] e-mail címen.
Ha a kérelmező az adósságkezelési szolgáltatásban 4 éven belül másodszor vesz részt, a támogatás mértéke az adósság fele lehet és összege maximum 200 000 forint. Sikeres teljesítés esetén a támogatott újra 24 hónap után vehet részt adósságkezelésben. Az a kérelmező, akinek a támogatási megállapodását felmondják, ismételten 48 hónap után vonható be az adósságkezelés keretébe.
A Komtávhő összesítése szerint a távhőszolgáltatónál 2012. áprilisától 2013. február végéig 137 támogatási megállapodást kötöttek, a bevont hátralék összege 28,5 millió forint volt. Ebben az időszakban 19 támogatási megállapodást kellett felmondani teljesítés hiánya miatt.
A távhőszolgáltató a családsegítő szolgálat munkájának segítése érdekében az adósságkezelésbe bevont összeg egy százalékával támogatja a szervezetet, az összeget feladataik ellátásához használhatják fel.