Közélet

2013.03.17. 14:04

Hosszú hétvégéje volt a tatai dandárnak

Pénteken a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár katasztrófavédelmi mintegy negyven katonája segített, ahol csak tudott, de szombaton is akadt dolguk bőven.

kemma.hu

Pénteken, a délelőtti órákban feladatvégzésre kirendelt VT-72-es harckocsi-vontató és személyzete Komáromnál dolgozott, a 13-as számú főutat és az autópályát igyekeztek járhatóvá tenni. A vontatót két T-72-es segítette, ezek az eszközök korábban Nagyigmánd és az autópálya között dolgoztak, ahol egy sávot megtisztítottak, azaz elvontatták az elakadt kamionokat, gépjárműveket, tájékoztatta a kemma.hu-t Petrovics Renáta, a dandár kommunikációs előadója.

Napközben a győri ipari parkba útnak indított harckocsi a helyi tűzoltókkal együttműködve Győr és Bőny között mentette a főúton elakadt gépjárműveket. Két harckocsi pedig Környe, Császár, Vérteskethely és Pusztavám térségében segített a bajba jutott járműveken és utasaikon.
Egy egészségügyi csoportot is kirendeltek a tatai laktanyából, nekik a nap során több, komoly sérült ellátásában is segédkezniük kellett. Banán egy súlyos koponyasérült állapotát stabilizálták, majd szállították át Ácsra, ahol további ellátásra átadták az Országos Mentőszolgálat szakembereinek. Ácson pedig egy autóbalesetben a kezén megsérült férfit kellett ellátniuk.

A nap folyamán Tata egyik bevásárlóközpontjának parkolójában forró teát osztottak a katonák azoknak, akik az autópályáról letérve ott találtak menedéket.

 Ezt megelőzően pedig – még a reggeli órákban – száz készletnyi fektetési anyagot, azaz matracot, huzatot, lepedőt és takarót juttattak el a városban található Kőkúti Általános Iskolába. Az esti órákban Tatabányára is kellett hasonló holmikat szállítaniuk a tatai katonáknak. A Földi Imre Sportcsarnokban kialakított átmeneti melegedő szállásra, valamint a Ságvári Endre Általános Iskolába, a Bárdos László Gimnáziumba, illetve a Váci Mihály Általános Iskolába két részletben összesen 440 ágybetétet, huzatot, takarót és lepedőt szállítottak ki tehergépkocsik segítségével.

A szombati napon sem pihenhetek a tatai katonák. Az M1-es autópálya megtisztításai munkálatai, azaz elakadt kamionokat és más gépjárművek kiszabadítása a hó fogságából továbbra is folytatódót egy T-72-es harckocsi segítségével.

Közben Csémipusztára vezényelték ki a tatai laktanyába Komáromból visszafelé tartó T-72-es harckocsit és PTSZ lánctalpas kétéltűt. Az Országos Mentőszolgálat kérte a katonák segítségét, mivel egy mentőt kellett eljuttatni a településre. A mentőautó egy vérzéses beteghez indult.

Címkék#Tata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!