Nyugdíj vagy munka? Emberi sorsok az egészségügyben

A Komárom-Esztergom megyei Szent Borbála Kórház baleseti ambulanciáján százötven beteg is megfordul egy napon. Nagy itt a sürgés-forgás. Az itt dolgozók többsége összeszokott csapatként teszi a dolgát, ami a sürgősségi ellátás területén nem kis előny. Egyikük, Hédai Lajosné egy híján ötven éve dolgozik az egészségügyben.

1964-ben szerzett ápolói oklevelet. Eleinte a fővárosban volt általános ápoló három műszakban, ám amikor férjhez ment és jöttek a gyerekek, váltania kellett. 1972. januárjában kezdett Tatabányán, az óvárosi telephelyen, az akkor létrehozott baleseti ambulancián. Amikor 1984-ben átadták az új, Dózsa György úti pavilont, együtt költözött az osztállyal. Új papírral a kezében immáron műtősnőként. 1985-től egészen 2012. augusztusáig osztályvezető főnővérként tette a dolgát, és ha a „nővérhiány” miatt éppen úgy hozta a sors, beállt ápolónőnek is. Közben 2007-től öregségi nyugdíjas lett, de mint mondja, azóta is folyamatos a munkaviszonya.

– Hat éve dolgozom nyugdíjasként és a visszajelzések alapján szükség is van a munkámra, hiszen állandó nővérhiánnyal küzdünk. A traumatológiai ambulancián pedig én vagyok az egyetlen műtősnő. A fizetésem és a nyugdíjam majdnem ugyanannyi, ezért a logika azt diktálná, hogy a nyugdíjat válasszam. Csakhogy van ennek a kockának egy érzelmi oldala is. Szeretnék még dolgozni – vallja be.

– Az elmúlt öt évtizedben rengeteg beteg, sérült embernek tudtam segíteni a gyógyulásban, ami jó érzéssel tölt el. Tulajdonképpen ez az önmegvalósító jó érzés tart még most is munkában, és ezért szeretnék a továbbiakban is dolgozni. Hogy amíg erővel bírom, hasznosíthassam azt a sok tapasztalatot és ismeretet, amit a pályám során megszereztem – indokolja a döntését. Ő ugyanis, nyugdíjáról lemondva, a továbbfoglalkoztatását kérelmezte, bízva abban, hogy anyagilag nem jár rosszabbul. Hogy a fizetését kipótolják azzal az összeggel, amit most nyugdíjként kap. Mint mondja, nem a fiatalabbak elől akarja elvenni a helyet.

– Ha lenne olyan, akinek átadhatnám a stafétát, nem késlekednék meghozni az ellentétes döntést. De nincsen erre utaló jel. Ha nem felelnék meg a munkakövetelményeknek, úgyis elküldenének. De érzem és tudom, hogy bírom még erővel. Nem is tudom elképzelni magam, ahogy otthon üldögélek a ház előtt egy padon – mondja, majd mosolyogva hozzáteszi, szeretne még itt dolgozni akkor is, amikor átadják az új kórházi pavilont.

Négy emelettel feljebb, a Sebészet és Érsebészeti Osztályon hasonló, ám mégis más cipőben jár Baki Károlyné osztályvezető-helyettes főnővér. Negyven éve dolgozik az egészségügyben, ebből huszonegyet töltött betegágyak mellett és határozottan állítja, nem égett ki, hiszen éppen azért választotta ezt a szakmát, mert ebben leli örömét. Első munkahelye a Szent Borbála Kórház, szinte gyerekként, 17 évesen lett segédnővér. Mellette tanult, folyamatosan. Így lett általános ápoló és asszisztens, felnőtt szakápoló, érettségi után felsőfokú OKJ-s ápoló, majd 19 évig főnővér. Az évek során többször kapott főigazgatói dicséretet, tavaly március 15-én pedig miniszteri kitüntetésben részesítették, elismerve a munkáját. Ősszel telt le a negyvenéves munkaviszonya. Most választási lehetőség előtt áll: nyugdíjba megy vagy dolgozik tovább, nyugdíjnyi fizetésért.

– Ötvenhét éves vagyok és érzem, hogy fizikailag bőven bírom még a munkát. Sőt, jobban bírom, hiszen már nincs kicsi gyerekem. Negyven éve minden munkanapon felkelek és jövök be a Szent Borbála Kórházba. Most egyik napról a másikra otthon kellene maradnom? A különbség a fizetésem és a nyugdíjam között elenyésző, mindenki értetlenül nézné, ha nem a nyugdíjat választanám – mondja.

Pedig utánpótlás nincs, harminc beteg mellé két szakdolgozó jut, sok fiatal inkább külföldön próbál inkább szerencsét.

– Aki most öregségi nyugdíj mellett dolgozik, tehát idősebb nálunk, annak legalább arra van esélye, hogy ha a munkát választja, a nyugdíja összegével „kárpótolják”. De nálunk, ”negyven éveseknél” ez szóba sem került. A jelenlegi feltételek mellett, ha elém tolják majd a papírt, hogy válasszak, fájó szívvel, de a nyugdíj mellett fogok dönteni. Pedig tudom, hogy nehezen élem majd meg, mert tényleg imádom a munkám – vallja be, és már rohan is tovább. Sok a dolga.

Az Orbán Viktorhoz írt nyílt levelet itt olvashatja

A nyílt levél kiegészítését innen töltheti le

• Rendkívül nagy bizonytalanságot okoz, hogy a továbbfoglalkoztatási kérelmet kellően részletes tájékoztatás híján kell aláírniuk a dolgozóknak, úgy, hogy nincs jogszabályi garancia arra, hogy megkapják-e azt a kompenzációt, ami pótolja nyugdíjuk elvesztését

• A határozattal közvetlenül nem érintett dolgozókban is olyan jövőkép alakul ki, amely újra felerősítheti a migrációt

• A fiatal orvosok és szakdolgozók elveszíthetik legtapasztaltabb mestereiket, jelentősen csökkenhet az akkreditált képzőhelyek, szakmai műhelyek száma

• Az intézkedés tovább nehezíti az ellátás biztonságát garantáló szakmai minimum feltételek teljesítését -->