2012.12.26. 09:31
Megtestesült az ige
A katolikus egyház szertartásai közül kiemelkedik a szentestei éjféli, s az Születés utáni első napon tartott ünnepi mise. A főtemplomban sokan várták a misztikus napokat.
Errefelé fehér, havas maradt a karácsony; a kegyetlen útviszonyok ellenére most is megtelt a katolikusok első számú hazai szent hegye és helye; a hívek mellett görög, olasz, német turisták is hallgatták a helyi szertarást.
Erdő Péter bíboros szentbeszédében az ige megtestesüléséről szólt; arról, hogy a pásztorok tudták és hitték a jövendölést: „Menjünk, nézzük meg a kisdedet a jászolban – mondták, s szülőhely köré sereglettek.
A főpásztor kiemelte: Az Istenfia emberként érkezett közénk; személyiségének kettőssége egyszerre hordozza az isteni származást s azt, hogy földi anyától született. Élete, működése, munkássága is mind ezt a különleges többletet, emberi és isteni mivoltának egyediségét hordozza.
A pásztorok hite, tiszta, józan világlátása kell, hogy kísérje ma is az emberiséget, a hitükben maradókat életük során.